– Csaknem egy éve, amikor ugyanitt ültünk, és a visegrádi országok választások elé néztek, azt jelezte előre: mindannyian az amerikai külpolitika számára elfogadható keretek között maradnak majd. Most is így látja?

– Igen, ugyanígy. A mi nézőpontunkból nem látok olyan aggodalmat, amely szerint a négy ország bármelyike lekerülne a demokrácia radarképernyőjéről. Mindegyiküknek megvannak a maga problémái, kihívásai, amelyekkel meg kell küzdenie. Pár évvel ezelőtt Lengyelországról gondoltuk, hogy túlságosan is populista, ultrakonzervatív irányban mozdult el. Most Magyarországot is kritika éri ezzel kapcsolatban, részben amiatt, mert a kormány akkora parlamenti többséggel rendelkezik. Olyan félelmet azonban nem látok, miszerint akárhogy is alakuljanak a dolgok ezekben az országokban, a demokrácia kisiklásától kelljen tartani. Szlovákiának is voltak problémái a Fico-kormány idején. Mindig vannak olyan félelmek, hogy visszarendeződés következik be, a kisebbségi kérdést szükségtelenül kiélezik, fenyegetés éri az elmúlt húsz évben kialakult intézményrendszert. Alkalmanként az Egyesült Államok is küld óvatos jelzéseket, ha nem is figyelmeztetéseket: „Önök jó szövetségesek és sikertörténetek, kérjük, maradjanak is ezen a vonalon!”

– Az amerikai sajtóban igen korán megjelentek az Orbán-kormánnyal kapcsolatos kritikák. A The Washington Post már tavaly júliusban bírálta az akkor csak embrionális formában létező médiatörvényt. Mennyiben tükrözik az ilyen cikkek az amerikai kormány álláspontját?

– Szerintem „keverékekről” van szó. Egyes vezető újságírók, szerkesztők, mint a The Washington Post esetében is, jobban figyelemmel kísérik a magyarországi fejleményeket, mint az Obama-adminisztráció tagjai. Nem hiszem, hogy az ilyen cikkeket egyeztetnék a kormánnyal: itt,Washingtonban érvényesül az újságírói szabadság. Másfelől azonban vannak az adminisztráción belül, akik figyelik Magyarországot, és szót emelnek, ha aggodalmaik vannak a törvényhozás kapcsán, azt szem előtt tartva, hogy mi itt milyen irányban szeretnék látni a magyar demokrácia fejlődését.

– Az amerikai sajtóban igen korán megjelentek az Orbán-kormánnyal kapcsolatos kritikák. A The Washington Post már tavaly júliusban bírálta az akkor csak embrionális formában létező médiatörvényt. Mennyiben tükrözik az ilyen cikkek az amerikai kormány álláspontját?

–Szerintem „keverékekről” van szó. Egyes vezető újságírók, szerkesztők, mint a The Washington Post esetében is, jobban figyelemmel kísérik a magyarországi fejleményeket, mint az Obama-adminisztráció tagjai. Nem hiszem, hogy az ilyen cikkeket egyeztetnék a kormánnyal: itt,Washingtonban érvényesül az újságírói szabadság. Másfelől azonban vannak az adminisztráción belül, akik figyelik Magyarországot, és szót emelnek, ha aggodalmaik vannak a törvényhozás kapcsán, azt szem előtt tartva, hogy mi itt milyen irányban szeretnék látni a magyar demokrácia fejlődését.

– Ön előtt is ismert Pamela Qaunrud külügyi helyettes államtitkár felszólalása, amelyet a múlt hónapban a Johns Hopkins Egyetemen tartott. Óvatos megfogalmazással, nem annyira saját kritikáit megfogalmazva, inkább korábban már megfogalmazott kritikákra építve bírálta a magyar kormányt. Hogyan értékelte a beszédet?

– Egyes elemeiben elismerte a kormány erőfeszítéseit, például az államháztartási erőfeszítések kapcsán. Sikertörténetet említett, a közel-keleti fejlemények tükrében megjegyezve: továbbra is sikertörténeteket akarunk látni a korábbi, posztkommunista forradalmak országaiban. Ugyanakkor bírált, mint a médiatörvény vonatkozásában is, olyan értelemben: ez visszaszoríthatja a sajtószabadságot, túlságosan is központi uralmat érvényesíthet a média felett. Ezek a kérdések nagyon is foglalkoztatják az amerikaiakat.

– Quanrud, általánosságban ugyan, de oly módon, hogy abból a vak is Magyarországot lássa, a médiatörvényen túl is üzeneteket fogalmazott meg. „Kísértő dolog a rendre vágyni – egy nagy kormánypártra, amely meghatároz és véghez visz egy nemzeti programot –, a komplikációk és késlekedések helyett, amelyek a látszólag végtelen politikai vita folyamatából fakadhatnak.”

– Pamela, azt hiszem, ezzel azt akarta mondani: ne féljenek a politikai konkurenciától, a kritikától! Ne próbálják azzal kiszűrni a kritikát, hogy fokozottabb ellenőrzés alá vonnak állami vagy magánintézményeket! Ne térjenek le a demokratikus útról! Mert sosem tudhatják: lehet, hogy négy év múlva maguk is kisebbségbe kerülhetnek, és akkor panaszkodhatnak, hogy a kormánytöbbség ellenük használja fel mindezeket. Engem, aki nem a fát, hanem az erdőt nézem, az nyugtalanít egész Közép- és Délkelet-Európában: a rendszereik „bipoláris zavarban” szenvednek, a politikai térért versengő két nagy párt ellentétére épülnek, és kialakul a „győztes mindent visz” típusú gondolkodás. Nem csak Magyarországra igaz ez. Szükség lenne egy koalícióképes harmadik erőre is a Fidesz és a szocialisták mellett – de ez már a magánvéleményem.

Nagyon fontos lenne szem előtt tartania mindkét oldalnak: csak annak jóvoltából vannak kormányon, hogy a választók legutóbb bizalmat szavaztak nekik. Ez a következő alkalommal semmivé válhat. A kormány és az ország érdeke is az lenne (és az amerikai üzenet is ez), hogy egyetlen erő se sajátíthassa ki a politikai teret, legyen szó a médiáról, az intézményrendszerről vagy az alkotmányról. Nem gondolom, hogy a Fidesz szükségszerűen ilyen irányban haladna, de ennyire világos parlamenti többség mellett mindig ott van az erre való kísértés. Az embernek egy kicsit alázatosabbnak kell lennie, és akkor észreveszi: ez a többség a következő alkalomra nagyon könynyen szétporladhat. A kritikákat nem tudják megakadályozni. Ellenben a saját előnyükre fordíthatják azokat oly módon, hogy a bírálatok tükrében átgondolják politikájukat.

– A magyar diplomáciai testületnek éppenséggel feladatul szabták, hogy utasítsa vissza a külföldi kritikákat.

– A kormánynak joga van álláspontja megvédésére, ahogyan az ellenzéknek is a kormány bírálatára. Remélhetőleg azonban diplomatáik nem mindig csak védekeznek, hanem pozitív fejleményekről is beszámolnak, vagy (itt, Washingtonban) arról adnak számot, hogyan erősítik a magyar–amerikai kapcsolatokat.

–Kedvező vagy kedvezőtlen színben látják-e Orbán Viktort Washingtonban?

– Úgymondanám: nyilvánvalóan nagyon rossz sajtója alakult ki. Olyan lépéseket tett, amelyeket az amerikai kormány roszszul fogadott. Nem járt annyit Washingtonban, hogy ezt a képet érdemben meg tudta volna változtatni. Odáig nem mennék el, hogy azt mondjam: nemkívánatos személy lenne itt. Meg kell várnunk a kormánya eredményeit. Azt hiszem, az Obama elnökkel, Biden alelnökkel vagy a külügyminiszterrel való találkozó jelentene áttörést.

– Gondolja, hogy nyitva áll Orbán előtt a Fehér Ház ajtaja?

– Magyarországnak fontos lenne ez, mert Közép-Európa lényeges szereplőjeként való elismerését jelentené. De két dologtól függ. Washingtonban most nagyon zsúfolt a naptár, és kevesen jutnak ilyen találkozóhoz. Másodszor Magyarországon lenne szükség komolyabb pozitív változásra egy ilyen magas szintű találkozó létrejöttéhez. Egyelőre nem látok ilyet.

– A Közép-Európán belüli kapcsolatokat a szlovák nyelvtörvény árnyékolta be, most pedig az egyszerűsített honosítás kelt némi feszültséget. Hogyan látja ezeket a kérdéseket Amerika?

– Washingtonban a visegrádi együttműködés újjáéledését szeretnénk látni. Attól tartok, hogy Lengyelország, ahogyan az Európai Unióban egyre fontosabb szereplőként látja magát, eltávolodik a többi visegrádi országtól, és a weimari hármast, a német és a francia kapcsolatot helyezi előtérbe. Minden ország csak jól járna azzal, ha sikerülne visszaterelni Varsót a térségi együttműködés medrébe.

Janusz Bugajski