Gorbi 80
Az általa bevezetett reformokkal indult el ugyanis az a folyamat, amely végül elvezetett a Varsói Szerződés, a KGST és a Szovjetunió széteséséhez, a szabad választásokhoz, régiónk európai integrációjához. Nem ide indult, eredetileg csak a tervgazdaságot akarta hatékonyabbá tenni és az emberek életét megkönynyíteni, de végül ide érkezett. Ha térségünk nem is túl hálás, másutt jól tudják, mit köszönhet a világ a Szovjetunió első és utolsó elnökének: 80. születésnapja alkalmából március 30-án a londoni Royal Albert Hallban tekintélyes politikusok és világsztár művészek közreműködésével óriási gálát rendeznek és „Az ember, aki megváltoztatta a világot – Mihail Gorbacsov-díj” néven nemzetközi kitüntetést alapítanak a tiszteletére. Negyedszázada világszerte ismerték a magas homlokán viselt májfoltjáról oly könnyen azonosítható arcot. Magyarországon sem kellett szinte senkinek lefordítani, mit jelent a peresztrojka (átalakítás, átépítés) vagy a glasznoszty (nyíltság, átláthatóság). Mára mindez történelem.
Misa Gorbacsov 1931. március 2-án, a Sztavropol megyei Privolnoje faluban látta meg a napvilágot orosz–ukrán családban. Apja kombájnos, anyja a kolhozban dolgozó parasztasszony volt. Ő maga is kombájnosként kezdte, innen emelték ki és küldték Moszkvába, a Lomonoszov Egyetem jogi karára, ahol 1955-ben végzett. Szülőföldjére már nős emberként tért vissza: a diploma előtt két évvel házasodott össze az egyetemen megismert, és évtizedekkel később, pártfőtitkár-feleségként közszereplésével, stílusával és talpraesettségével feltűnést keltő Raisza Makszimovna Titorenkóval. Gyorsan emelkedett a sztavropoli pártapparátusban, harmincévesen a XXII. pártkongresszus küldöttjeként hallgatta, amint Nyikita Hruscsov azt jósolja, a Szovjetunió húsz éven belül meghaladja az USA termelési adatait. Tíz évvel később már a megyei pártbizottság titkára és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a hetvenes évek végére pedig bekerül a valódi hatalmat gyakorló politikai bizottságba. Szinte minden addigi posztján a legfiatalabbak közé tartozott, a politbüróban pedig egyenesen sihedernek tűnt a maga nem egészen ötven évével. Gyors emelkedését két dolognak köszönhette: udvarias, de határozott vezetőnek bizonyult, jól kijött a beosztottjaival és a főnökeivel is; másrészt felfigyelt rá a párt ideológiai felelőse, Mihail Szuszlov.
Az 1964-ben leváltott Hruscsovot követő Leonyid Brezsnyev 1982-ig tartó hatalmát utóbb a pangás korszakaként emlegették. A Szovjetunió nem hogy nem tudta beteljesíteni Hruscsov próféciáját, de kezdett látványosan leszakadni. Az első űrhajóst 1961-ben a Szovjetunió juttatta a világűrbe, akkoriban még nem volt szégyen Moszkvicscsal indulni egy nemzetközi raliversenyen. Ám a Holdra már az amerikaiak szálltak le, a Zsiguli csak árnyéka volt a torinói FIAT-nak, és a nyolcvanas évekre a Szovjetunióban az alapvető élelmiszerekből sem tudták kielégíteni a keresletet. Még a moszkvai üzletekben is halkonzervvel, száraztésztával kellett feltölteni az üresen tátongó polcokat, vidéken még rosszabb volt a helyzet. Nyilvánvalóvá vált, hogy valamit tenni kell, mert a rendszerek közti történelmi verseny vesztésre áll. Brezsnyev után következett még két öreg, beteg főtitkár, Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko, de hatalmuk együtt sem tartott három évig. Halálukkal eljött a valódi korszakváltás ideje: 1985. március 11-én Mihail Gorbacsovot, a politikai bizottság legfiatalabb tagját választották meg az SZKP főtitkárának. Ő volt a sorban a hatodik, de az első, aki az 1917-es forradalom után született. Akkor kevesen figyeltek oda rá, de volt még egy különleges tulajdonsága: semmi köze nem volt se a KGB-hez, se a hadsereghez.
A változások nem sokat várattak magukra, már májusban meghirdette a reformokat. Államfővé, felfelé buktatta a Nyugaton már csak Mr. Nyetként ismert Andrej Gromikót (a veterán diplomata kiállt mellette a főtitkárválasztáson) és a grúz Eduard Sevardnadzét tette meg külügyminiszternek. Az alkoholizmusba hanyatló nemzetet valósággal sokkolta a „száraztörvénnyel”: korlátozták a vodka és a többi szeszesital forgalmát. Ez volt az első rossz döntése. Népszerűtlenné tette az iszákos tömegek körében, másrészt jelentős adóbevételtől fosztotta meg a költségvetést, és teret nyitott a feketegazdaságnak. Gorbacsov nem fordult a piacgazdaság felé, sőt elítélően beszélt azokról a szocialista szövetségesekről (köztük Kádár János Magyarországáról), ahol ilyesmivel kacérkodtak. Az 1986 tavaszán meghirdetett peresztrojkával a tervgazdaságot kívánta tökéletesíteni, de rájött, hogy ez nem fog menni a közélet demokratizálása, a szólásszabadságnak tett engedmények nélkül. Egy évvel később jött a többjelöltes választások ötlete és a párton kívüliek kormányzati pozíciókba engedése. De addigra a Szovjetunióban már állt a bál: felszínre törtek a húszas évek óta elfojtott nemzetiségi ellentétek Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Azerbajdzsánban, Örményországban, Grúziában. Bármerre nézett a Kremlből, mindenütt viszályt és egyre radikálisabb követeléseket látott. 1989 tavaszán megtartották a Szovjetunió történetének első és utolsó szabad választását, létrejött a Népképviselők Kongresszusa. Igazi demokratikus fórum, amely leginkább arra volt jó, hogy Gorbacsovot bírálják: a konzervatívok szerint túl messzire ment, a reformereknek minden változás túl lassú volt.
Nyugaton dicsérték, bátorították, elkeresztelték Gorbinak, Margaret Thatcher azt mondta, tetszik neki, mert „ezzel az emberrel meg lehet egyezni”, Ronald Reagannel is gyorsan megkedvelték egymást. (A remek szónok amerikai elnök legemlékezetesebb mondata egy berlini beszédből való: Mr. Gorbacsov! Bontsa le ezt a falat!) Befejezte a Szovjetuniót anyagilag és lelkileg is megroppantó afganisztáni háborút. 1989 nyarán Strasbourgban kimondta, hogy elképzelhető a rendszerváltás egyik-másik szocialista országban, de ez mindenütt a nép saját ügye, abba nem szabad kívülről beavatkozni. Gyakorlatilag ezért kapta meg 1990-ben a Nobelbékedíjat. Abban az évben még megválasztották a Szovjetunió elnökének, de a baltiak már a távozás útjára léptek.Még megpróbált demokratikus szövetségi államot létrehozni a maradék tizenkét köztársaságból, ám 1991 augusztusában a „pancserpuccs” végképp megrendítette befolyását. Mire háromnapos krími szobafogsága után visszatért Moszkvába, már az Oroszország és a piacgazdasági változások élén álló Borisz Jelcin diktálta a feltételeket. Gorbacsov nem keresett erőszakos megoldást – a korábbi vilniusi vagy tbiliszi véres eseményekről is kiderült, hogy nem ő lövetett. Belenyugodott az SZKP feloszlatásába, majd 1991 karácsonyán megszűnt a Szovjetunió, és Gorbacsov csendben elhagyta a Kremlt. Jelcin egyik első intézkedése az volt, hogy megvonja tőle az autó- és dácsahasználatot.
Időnként megpróbál visszatérni a politikába, indult elnökválasztásokon és tavalyelőtt már a harmadik szociáldemokrata színezetű pártot alapította, de otthon nem bocsátják meg neki a birodalom elvesztését, Moszkva nemzetközi befolyásának viszszaszorulását. Nemcsak saját maga és családja, de a körülötte maradt munkatársak szűk csoportjának eltartása érdekében is előadásokat, sőt reklámszereplést vállalt. 1992-ben San Franciscóban hozott létre alapítványt, majd Nemzetközi Zöldkereszt néven környezetvédelmi szervezetet. Filmszerepben is feltűnt: saját magát alakította Wim Wendersnél (Távol és mégis közel). 1999-ben veszítette el Raiszát, akinek halála nagyon megviselte. Tíz évvel később régi orosz romantikus balladákból álló albumot vett fel az emlékére. Szép, meleg hangja van, még Grammy-díjat is kapott: 2004-ben Bill Clintonnal és Sophia Lorennel vette fel Prokofjev Péter és a farkas című szimfonikus meséjét.
Manapság egyetlen gyermeke, Irina családjával él és világméretű peresztrojkát sürget. Ennek szerinte Amerikából kellene kiindulnia, hiszen a gazdasági válság is jelzi, hogy az eddigi rendszert át kell alakítani. Úgy véli, hogy a Nemzetközi Valutaalappal szembehelyezkedő Kína, Brazília vagy Malajzia többet tudott adni polgárainak, mint azok az országok, amelyek az IMF szabályai szerint játszottak. A Royal Albert Hallban videón köszönti majdDmitrij Medve gyev orosz elnök, de arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy hazájában is megemlékeznének róla: ma 80 éves Mihail Szergejevics Gorbacsov, aki nem lövetett és ezzel megváltoztatta a világot.
