Új hadművelet Baglanban: A magyarok már átestek a tűzkeresztségen

Újabb hadművelet zajlik az afganisztáni Baglan tartományban, amelyet az afgán zászlóaljat mentoráló műveleti támogató és összekötő csoport (OMLT) magyar katonái is segítenek, akik tudomásunk szerint már át is estek a tűzkeresztségen.

Az észak-afganisztáni tartományban tavaly tavasszal és ősszel is zajlottak műveletek, melyeknek egyik célja a Baglanon áthaladó két rendkívül fontos utánpótlás-útvonal biztosítása, illetve a területek "megtisztítása" és megtartása volt. A korábbi hadműveletekkel kapcsolatos kérdésünkre a Honvédelmi Minisztérium szűkszavú válaszában azt közölte: ezek a műveletek sikeresek voltak, az afgán kormányerők több ellenőrző pontot és előretolt bázist telepítettek, amelyek segítségével ellenőrzés alatt tudják tartani a körzetet. Az új hadművelettel kapcsolatban a HM a katonák és műveletek biztonságára hivatkozva nem adott ki információt.

Afgán sajtóhírek szerint a február közepén kezdődött legújabb hadművelet a hamarosan beköszöntő perzsa újévről, a Noruzról kapta a nevét. Míg a tavalyi műveletek a tartomány fővárosától (mely a másik magyar alakulatnak, a főleg fejlesztési feladatokra koncentráló tartományi újjáépítési csoportnak, a PRT-nak ad otthont) nyugatra tisztította meg a területet, az új akció inkább az észak felől szomszédos Kunduz tartomány felé nyomul. A hasonló hadműveletek koreográfi ája szerint először a különleges egységek kezdik meg a terület előkészítését, majd az afgán zászlóalj a NATO segítségével bemegy, és ellenőrző pontok felállításával próbálják az afgán katonák és rendőrök megtartani a területet. A tavaly megtisztított területeken azóta már járt a PRT, és segélyeket osztott.

Az a kérdés, sikerül-e megtartani a területeket, és mérsékelni az utánpótlás-útvonalakra, a tartományra és a PRT táborára nehezedő nyomást. Feltehetően ez csak tavaszra dől el, amikor a hideg miatt „téli szünetet” tartó ellenállók vissza akarnak térni a területre. A most afgán rendőrök és katonák által felügyelt részeket ideális esetben az úgynevezett „afgán falurendőrség” veheti majd át. Utóbbi egy iraki minta alapján kitalált amerikai kísérlet, melynek célja, hogy a közösségek saját maguk lássák el a biztonsági feladatokat.

A viszonylagos sikerek ellenére Baglan továbbra is bizonytalan terület. Február közepén egy katonai egyenruhát viselő afgán nyitott tüzet egy afgán–német közös táborban, s három német katonát meg is ölt, heten sebesültek meg. Sajtóhírek szerint a németek ellátásában a magyar PRT honvédei is segítettek.

A kilencedik misszió egyébként a végéhez közeledik, egyelőre azonban nem tudni, hogyan alakul át Magyarország afganisztáni szerepvállalása. Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Ázsiával foglalkozó munkatársa emlékeztetett: tavaly nyáron döntött úgy a HM, hogy újragondolja a PRT jövőjét, amit az is jelzett, hogy a kormány csak 2011. április elsejéig hosszabbította meg a misszió mandátumát. – Az idő sürget, már csak egy hónap van a mandátum lejártáig, s egyelőre semmit sem lehet hallani arról, hogy a HM vezetése hogyan képzeli a Magyar Köztársaság legfontosabb biztonságpolitikai vállalkozását április után – mondta lapunknak Wagner Péter, aki legutóbbi tanulmányában azt írja, nem valószínű, hogy 2013 előtt sor kerülne a tartomány átadására és így a PRT kivonására.

Katonáink Afganisztánban
Katonáink Afganisztánban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.