Úgy vélik, hogy az eddigi rossz stratégia gyökeres megváltoztatására van szükség, kétoldalú alapon. Ami fontos Spanyolországnak és Franciaországnak, az nem fontos Olaszországnak – és fordítva. Ám az Európai Unió belső megosztottsága az észak-afrikai események megítélését illetően ennél sokrétűbb. Miközben például Zapatero spanyol kormányfő a londoni EBRD bankhoz hasonló pénzintézetet hozna létre, addig Frattini olasz külügyminiszter új Marshall-segélyt követel. Az északi országok inkább az emberi jogok tiszteletben tartását sürgetik.

Itália gáz- és olajellátását veszélyeztetheti a líbiai termelés és export leállása, és a legnagyobb olasz bank, az Unicredit egyik nagy részvényese is Tripoli. Viszont Franciaországot és Spanyolországot inkább Tunéziához fűzik erős szálak, ezért nekik semmibe sem kerül, hogy (például Németországgal együtt) szorgalmazzák a Líbia elleni szankciók elrendelését. Erről a héten a tagállamok nagykövetei tanácskoztak, de csak abban mutatkoztak egységesnek, hogy hajlandók lépni, ha szükséges. Egyelőre csupán a Líbiával folytatott uniós tárgyalásokat függesztik fel, szankciók később kerülhetnek szóba.

A fi gyelem előterében amúgy is inkább a menekültügyi helyzet áll, amelyről csütörtökön a belügyminiszterek tárgyaltak. A Frontex közös határőrizeti ügynökség vezetője, Ilkka Laitinen elmondta, hogy az év eleje óta Tunéziából mind össze 5500 ember érkezett az olaszországi Lampedusába. A közös akció célja, hogy a menekültek kérését kivizsgálják, majd eldöntsék, kit engednek be és kit küldenek vissza. Uniós források szerint előbb a valóságos adatokkal kell szembenézni, és fölösleges százezrek beáramlásáról értekezni.

Az EU-nak nincs képviselete Líbiában (a tagországoknak persze van), és a Catherine Ashton külügyi főképviselő vezette új külügyi szolgálatnak sincs kapcsolata a tripoli vezetéssel. Sőt egyelőre érdemi információja sincs arról, mi zajlik valójában az észak-afrikai országban. Ugyanakkor uniós források nem zárják ki a katonai akció eshetőségét, és ha humanitárius okokból e végső eszköz bevetése mellett döntenének, akkor is előbb a beavatkozás jogi hátterét kell megteremteni. A NATO-főtitkár úgy nyilatkozott, hogy az atlanti szövetség nem is fontolgatja a közbelépés lehetőségét.

– Európa késve és gyáván reagált az eseményekre. Ráadásul, és ez súlyos diplomáciai melléfogás, nem is ismerte fel a várható eseményeket – mondta lapunknak Eberhard Rhein, a European Policy Centre szakértője, aki korábban az Európai Bizottságban a mediterrán ügyekért felelt. Úgy véli, aki ma Marshall-segélyt emleget, valószínűleg nem is emlékszik, mi volt e program lényege.

De nem is ez a fontos: pénzforrás rendelkezésre állna, a 2013-ig tartó költségvetési időszakban kilencmilliárd eurót különítettek el a szomszédságpolitika előmozdítására, és az Európai Befektetési Bank is hajlandónak látszik hatmilliárd euró kihelyezésére. A kérdés inkább az, mire és hogyan.

Ha a káosz eloszlik, és olyan kormányok alakulnak, amelyekkel a kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatok alakíthatók ki, akkor is érdemes célzottan nyújtani a támogatást: a demokratikus intézmények fejlesztésére, az igazságügyi rendszer kiépítésére, az oktatásra, de alapszinttől kezdve. Célszerű szakértőket nagy számban a helyszínre küldeni, és szabad kereskedelmi egyezményeket tető alá hozni, ám nem a kudarcba fulladt Mediterrán Unió keretében, hanem kétoldalú alapon.