Al-Dzsazíra: senki sem szereti, de mindenki nézi
Úgy gondolták: az al-Dzsazíra biztosította nyilvánosság nélkül nem sikerülhet, ami sikerült a tunéziaiaknak és az egyiptomiaknak, azaz nem tudják elzavarni az évtizedek óta hatalmat gyakorló diktátort, Moammer Kadhafit.
Az elmúlt hetek észak-afrikai és közel-keleti eseményeit gyakran nevezték a sajtóban Facebook- vagy Twitter-forradalomnak, mivel számos tüntetést az internetes közösségi oldalakon szerveztek. Legalább ugyanennyien vélik azonban úgy, hogy ez az al-Dzsazíra forradalma, hogy a sokszor szenzációhajhásznak tűnő, elfogultságtól és küldetéstudattól sem mentes hírtelevízió jelenléte nélkül nem nőtt volna országos méretűre a tunéziai tiltakozás, és nem terjedt volna át a térség más országaira is.
Az al-Dzsazíra volt az első, amely kiemelt helyen kezelte a Ben Ali rezsimje elleni tüntetéseket, és amikor munkatársát kiutasították Tunéziából, egy politikai aktivistát, Lotfi Hajjit bízták meg a tudósítással. (E lépést is sokan kritizálták, kétségbe vonva a csatorna tárgyilagosságát). Néhány héttel később a televízió egy hatalmas kivetítőt állított fel a kairói Tahrir téren, ahol a tüntetők élőben nézhették a róluk szóló tudósításokat. Az al-Dzsazíra 1996-os megjelenése óta a közel-keleti és észak-afrikai autokratikus rezsimek nem tudják kontrollálni az információáramlást: egy parabolaantenna segítségével bárki foghatja az arab nyelvű adást. A Mubarak-rezsim még a közelmúltban is megpróbált ez ellen harcolni: a tiltakozások kezdetekor lekapcsoltatta az internetet, az ellenségesnek tartott hírtelevízió irodáit bezáratta, munkatársait a rendőrség zaklatta, az adást pedig töröltette a Nilesat műholdjáról. Ám azonnal tíz másik szolgáltató jelentkezett a sugárzására, így az egyiptomiak továbbra is értesültek a tüntetésekről, amit az állami televízió igyekezett eltitkolni. És egyre többen mentek ki az utcára.
Kattintsona képre, galéria nyílik!
– Ha az egyiptomiak nem nézték volna a nappalijukban és a kávéházakban az al-Dzsazírán a tunéziai forradalmat, most nem zajlanának Kairóban ilyen rendkívüli események – írta elemzésében a Foreign Policy az egyiptomi tüntetések idején.
– Az al-Dzsazíra segített kialakítani azt a gondolatot, hogy az arab világ együtt küzd valamiért. Nem ők idézték elő az eseményeket, ám nélkülük mindez majdhogynem elképzelhetetlen – idézte a The New York Times a George Washington Egyetem professzorát, Marc Lynchet.
Lawrence Pintak, a washingtoni állami egyetem professzora szerint az al-Dzsazíra és az azt követően létrejött több száz műholdas arab csatorna hatására egyre gyorsabban terjed a sztenderdizált modern arab nyelv, amelyet sokan csak „híradóarabként” emlegetnek. Pintak szerint, akinek a témában végzett kutatásairól írott könyve az elmúlt hetekben jelent meg, az új típusú arab újságírás megjelenése egy határokon átívelő, egységes arab öntudat kialakulásához is hozzájárul.
– Az, hogy nagy a befolyásunk, nem probléma. Csak azt jelenti, hogy különleges felelősségünk van – mondta a német Der Spiegel tudósítójának Mustafa Souag, az arab nyelvű adás igazgatója.
Az al-Dzsazírát 1996-ban alapította a katari emír, az apró közel-keleti félsziget vezetője. Hamid bin Kalifa asz-Szani sejk egy évvel korábban vette át a hatalmat – puccsal – saját apjától, aki épp Svájcban nyaralt, és aki fia szerint lopott az állam pénzéből. Az emír azóta azért dolgozik, hogy nemzetközi elismerést szerezzen az 1,7 milliós országnak. Ennek egyik első lépése volt a hírtelevízió elindítása, amely 2003 óta sugároz angol nyelven is. A katari kormány közvetített a 2006–2008-as libanoni politikai válságban, jó kapcsolatokat ápol a palesztin Hamasszal és a libanoniHezbollahhal, ám kereskedelmi kapcsolatban áll Izraellel is. Az emír modernizálta az ország működését is, például szavazójogot adott a nőknek. A gázkincsből származó jövedelmeket pedig befektette az ország jövőjébe, például amerikai egyetemeket győz meg arról, nyissanak campust Katarban. Az 59 éves emírnek huszonnégy gyermeke van; három felesége közül az egyik nőjogi aktivista.
Gyakran felmerül a kérdés: vajon mekkora befolyása van az alapítónak az al-Dzsazírára? Tény, hogy a csatorna 2008 óta, amikor Katar és Szaúd-Arábia rendezte korábban feszült viszonyát, kesztyűs kézzel bánik a korábban sokat támadott olajnagyhatalommal. Januárban pedig közzétette az izraeli-palesztin békefolyamat több mint 1600 titkos dokumentumát, amivel kritikusai szerint a palesztin hatóság hatalmát akarta aláásni, és a Hamaszt erősíteni. Az arab világban viszont azt vetik a csatorna szemére: túl sok teret ad izraeli és nyugati véleményeknek. – Néha megvádolnak bennünket azzal, hogy nem vagyunk kiegyensúlyozottak. Ám amikor azt kérjük, hogy bizonyítsák ezt, nem nagyon jön válasz – nyilatkozta Souag, aki korábban az amerikai NBC-nél és a brit BBC-nél is dolgozott. Arról nem nyilvánít véleményt, hogy a csatornának vajon volt-e befolyása a tunéziai eseményekre, „azt majd vizsgálják meg a tudósok” – mondta.
– Úgy tűnik, az al-Dzsazíra az a csatorna, amit senki sem szeret, de mindenki néz – fogalmaz a német Der Spiegel. Ez egyre inkább igaz: a Chartbeat internetfigyelő szerint a csatorna honlapjának látogatottsága 2500-szorosára növekedett az év eleje óta. Az egyiptomi tüntetések első két napjában a webes közvetítést négymillióan nézték. Közülük 1,6 millióan az Egyesült Államokban, ahol gyakorlatilag nem fogható az adás. (A legnagyobb amerikai kábelszolgáltató, a Comcast a napokban tárgyalásokat kezdett a sugárzásról.) Az is bejárta a világsajtót: Hoszni Mubarak február 2-i beszédét Barack Obama a CNN mellett az al-Dzsazírán is követte.
– Ez az időszak igazi fordulópont számunkra, mert elismerik az általunk előállított termék feddhetetlenségét, és megmutatta, hogy van igény az általunk kínált tartalomra és információra – mondta a Reutersnek az angol nyelvű adás igazgatóhelyettese, Al Anstey.
