Részben ez magyarázza, hogy a Kreml meglehetősen kelletlenül nyilatkozik az évtizedeken át kirobbanthatatlan vezetőket elmozdító tiltakozásokról. Igaz, a sajtó szerint Dmitrij Medvegyev keddi felszólalása –amelyben az orosz elnök az érintett arab országok feldarabolódásának veszélyére figyelmeztetett – arra is utal, hogy Moszkva, ha csekély valószínűséggel is, de tart egy hasonló forgatókönyv megvalósulásától Oroszországban is.

A korábbi előrejelzések szerint az orosz fegyverexport az idén elérheti a 10,2 milliárd dollárt (ezzel a második az Egyesült Államok 28 milliárdja után). Az Észak-Afrikára eső idei 1,27 milliárd sorsa azonban kérdésessé vált, ahogyan a későbbi szállítások is.

Tripolival tavaly született kétmilliárd dolláros megállapodás vadászgépek, védelmi rendszerek és T–90-es tankok megvételéről, ám nem valószínű, hogy a polgárháborús helyzetben erre sor kerül.

Algériával 2006-ban, több évre elosztva – részben az afrikai ország 4,7 milliárd dolláros, szovjet időkből fennmaradt tartozása terhére – született megállapodás, nyolcmilliárd dollár értékben. Jelzés lehet, hogy a C–300-as légvédelmi rakéták szállítása az idén halasztást szenvedett (miután a 2008-ban leszállított első részlet után a felek nem írták alá az idén esedékes második szállítmányhoz a megállapodást). Bár az orosz fegyverexport állami monopóliumát birtokló Rosztoboronexport kedden közölte: az egyezség nem az orosz fél hibájából késik, és minden bizonnyal létre is jön. Igaz, a felek között vita támadt már 2008-ban is, amikor Algír visszaküldött Moszkvának 15 darab MiG–29-es vadászgépet, műszaki kifogásokra hivatkozva. Akkor azonban közölték: a szerződést más eszközökkel teljesítik, azonos értékben.