Nincs pánarab mozgalom

Tüske László arabistát, iszlámkutatót is meglepte a líbiai tüntetések híre. A negyvenkét éve hatalmon lévő Kadhafi -rendszer olyan erős kézzel nyomott el eddig minden ellenzéki megmozdulást, hogy ilyen méretű tiltakozóhullámra alig lehetett számítani.

A kutató azt mondja, talán azért éppen kelet-líbiai városokban, Bengáziban és Beidában vannak a tüntetések, mert ez a terület történelmileg különáll a nyugati Tripolitania régiótól. Keleten inkább kereskedő lakosság élt, nyugaton földművelők. Keleten erős a helyi szenusszi szekta hagyománya, és a korábbi monarchia is keleti gyökerű volt.

A líbiai társadalmat meghatározza a patriarchális hagyomány, szinte az összes település hűségesküvel kötelezte el magát Kadhafi mellett, aki az ország olajjövedelmeiből időnként ajándékokkal jutalmazza alattvalóit. Volt olyan eset, hogy kiosztottak egy pluszhavi fizetést. A „forradalom vezetőjének” zöld könyve vagy egyéb ideológiai kirohanásai aligha befolyásolják a társadalom tudatállapotát.

A mostani lázadás – véli Tüske László – arra utal, hogy az urbanizálódott és képzett fi atalok számára a hagyományos tekintélyek és kötöttségek már nem olyan erősek. Líbia az egyik legfiatalabb arab ország, hat és fél milliónyi lakosságának több mint hatvan százaléka húsz évnél fiatalabb.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa arra is emlékeztet, hogy a líbiaiaknak nagyon keserű, negatív benyomásuk van az európaiakról, a brutális olasz gyarmati uralom miatt. Ehhez járult az amerikai bombázás, a nyugati szankciók tapasztalata.

A tüntetéseket állandóan nyomon követő kutatót megkérdeztük: a mostani események tekinthetők-e pánarab diktatúraellenes mozgalomnak? „Nem látok hasonló elemeket, sokkal inkább a média hatását, a követő magatartást látom. A hasonló élethelyzetben lévők persze hasonló célokat követnek, de törekvéseikben nem látni öszszarab mozgatókat.” Úgy látja, hogy a sokszor mesterségesen létrehozott nemzetállamok időközben mintha megteremtették volna a maguk nacionalizmusait. A megnyilvánulásokból hiányoznak a külpolitikai követelések, az Izrael-ellenes kitörések. A zsarnokok távozását, Nyugati-típusú demokráciát akarnak – és persze jobb életet, munkát, elviselhető élelmiszerárakat. A Nyugatnak azt róják fel, miért tűrte el a zsarnokságokat.

Aggodalommal figyeli Tüske László, hogy az egész arab világon átsöprő politikai viharnak nincsenek sem vezérlő eszméi, sem egyértelmű vezetői. Ez már kiderült Tunéziában és Egyiptomban is – állapítja meg.

„Demokráciát és jobb életet akarnak”
„Demokráciát és jobb életet akarnak”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.