'Nem elég csak az elnököt leváltani'

Először tüntettek, aztán ünnepeltek, most együtt takarítják a tömegdemonstrációk kairói helyszíneit. – Meglátjuk, tényleg változnak-e a dolgok, vagy csak egy másik rossz kormány jön – fakad ki Naglaa, a 36 éves festőnő. Kételyei ellenére Kairóban a legújabb autócsodák dudálnak versenyt a roncs kocsikkal, farmeres fiatalok a hagyományos viseletbe öltözött idősekkel táncolnak.

Úgy érzik, a gyűlölt államfő, Hoszni Mubarak távozásával eljött az igazság órája. – Harminc évig hallgattuk a hülyeségeit. Ha ennyi idő alatt nem jött rá, mitől szenved a nép, nem érdemelte meg, hogy elnök maradjon – mondja Ajman mielőtt a hatalmon lévők kiugró jövedelmét, a „bizonyos felső zsebekbe” csúsztatott, járulékoknak nevezett sápokat kezdi felpanaszolni.

A 34 éves Ajman idegenvezető – bevallása szerint kényszerűségből. Könyvelőként végzett, de amióta diplomát szerzett, nem talált a képzettségének megfelelő munkát. Az ideális államrendszerről nincs pontos elképzelése. Számára az lenne a jó megoldás, ha azonnal demokratikus választásokat rendeznének. Az emberek tisztességes munkához jutnának, a nép között pedig elosztanák a Szuezi-csatorna bevételét. Érdekes módon a szociális igazságosság eszméje cseng vissza a Nílus másik partján, a jómódú Zamalek negyedben is – csak a kivitelezésről térnek el a vélemények. – Nem elég csak az elnököt leváltani. Hiszen mi hagytuk őt lopni harminc évig, mi is cinkosok vagyunk – mondja Naglaa egy értelmiségi körben, ahol Mohamed Shoukry, a 39 éves szabadúszó fotós, Asszam Kamal (52) képzőművész és Reda (34) HR-menedzser foglal helyet. Ők is mindennap tüntettek.

– Egyesek azt hihetik, itt majd pénzeső lesz, pedig nem ez a lényeg. Meglátjuk, tényleg változnak-e a dolgok, vagy csak egy másik rossz kormány jön – fakad ki Naglaa, a 36 éves festőnő. Reda állást akar váltani: abból ugyan megélt, amit egy szálloda alkalmazottjaként keresett, de szeretne valami hasznosabbat csinálni. Assam szerint a 18 napos egyiptomi forradalmat az emberi büszkeségért vívták. – Békés, emberhez méltó életet akarunk, nem többet, nem kevesebbet – fejtegette.

Úgy tűnik, Mubarak távozásával – társadalmi helyzettől függetlenül – mindenki elégedett. Kairóban a legújabb autócsodák dudálnak versenyt a roncs kocsikkal, farmeres fiatalok a hagyományos viseletbe öltözött idősekkel táncolnak. Mint mondják, azért imádkoznak, hogy az új vezetők megjegyezzék: ezentúl nem lophatnak, nem garázdálkodhatnak, nem nyomhatják el az embereket, ahogy a „disznó fáraó” tette. Állítják, ezentúl az egyiptomiak bármikor kiállnak a jogaikért.

Ehnaton fáraó mészkő szobra, amelyet elloptak az Egyiptomi Múzeumból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.