Eichmann bíróság elé állítása komoly fordulópont Izrael történetében és az izraeli nemzeti identitásban is – állítja Yablonka. A Negevi Ben-Gurion Egyetem felvidéki magyar felmenőkkel rendelkező történészprofesszora Budapesten járt és két előadást is tartott az ötven évvel ezelőtt kezdődött Eichmannperről. A Török néven már Izraelben született történész kassai illetőségű orvosegyetemista apját a II. világháborúban munkaszolgálatra az orosz frontra vitték. Eperjesről származó édesanyját az egész családdal együtt Auschwitzba deportálták, és egyedül a szintén orvosnak tanuló lány élte túl az iszonyatos megpróbáltatásokat.

Yablonka szerint az 1961 áprilisában kezdődött Eichmann-per alapjaiban változtatta meg az izraeli társadalmat. Az üldöztetések mintegy 500 ezer túlélőjére ettől kezdve már nem mint (új) bevándorlóra tekintettek, hanem mint a soa elszenvedőire, akik egyfajta hidat képeztek a vészkorszakban elpusztult hatmillió ember és az akkor még „tinédzser” éveiben járó zsidó állam között.

– Megváltozott a közbeszéd. Azóta Izraelben senki sem mondja, hogy a zsidók úgy mentek a halálba, mint a birkák a vágóhídra. Átértékelődött a bátorság fogalma. Az is bátornak, mai szóhasználattal ellenállónak kezdett számítani, aki élelmiszert csempészett a gettóba – fejtegette lapunknak nyilatkozva a magyarul is beszélő Yablonka.

A történész szerint a fordulópont abban is megmutatkozott, hogy a per hatására elkezdődött a hatmillió áldozat „megszemélyesítése”. Az áldozatok arcot kaptak,minden egyes halottmögött volt egy történet, egy sors. Az Eichmann-per azonban sokaknak csalódást is okozott. Egy szörnyet, a gonoszság megtestesítőjét akarták látni a tárgyalóteremben, ehelyett egy buzgó, pedáns hivatalnok állt előttük.

– Ez a rettenetes, hogy bárkiből, belőlem, magából vagy a szomszédból, hétköznapi emberekből is válhat ilyen szörny – mutatott rá Yablonka. Diákjainak azt szokta mondani: Eichmann-nak is volt választása, ő így döntött; közben magát a német népnek nagy szolgálatot tevő hazafinak tartotta.

Izrael vajon egy személyen akart bosszút állni hatmillióért? Yablonka szerint az izraeli társadalom megosztott volt abban, hogy kivégezzék-e vagy sem Eichmannt. Sok túlélő és értelmiségi úgy gondolta, nem szabad, hogy vér tapadjon a kezükhöz. Arról nem is beszélve, hogy a kivégzéssel hozzájárulnának a németek „feloldozásához” is.

Ötven év elteltével a per még mindig tömeges érdeklődést vált ki. Az internetes közvetítés összeomlott, annyian voltak kíváncsiak, amikor január végén a per még élő szereplői, illetve tanúi (jogászok, moszadosok, újságírók) lényegében újrajátszották az eljárást.

– Az Eichmann-per az egész második világháborút új megvilágításba helyezte. Már nemcsak a náci Németország bukása és a szövetségesek győzelme volt téma. Kezdték felfogni, mi az, hogy emberiség elleni bűnök – mondta a történész.

Yablonka úgy látja: a zsidóság sem biológiai, sem kulturális értelemben nem tudott kigyógyulni a soából. – Ez a trauma beleivódott a génjeinkbe, sokak gondolkodását az határozza meg, hogy „tegnap Hitler, ma Ahmadinezsad akar minket elpusztítani” – hangoztatta. A nagyszüleit, unokatestvéreit a vészkorszakban elveszítő történész szerint emlékezni kötelesség. A jelent és a jövőt azonban nem lehet egy traumára építeni.

Adolf Eichmann 1906-ban Solingenben született. Villamosmérnöknek tanult, de pénzhiány miatt nem tudott diplomát szerezni. 1932-ben lett a náci párt tagja. 1939 végétől a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) zsidóügyi osztályát vezette. Az európai zsidók deportálását Eichmann és beosztottjai szervezték-irányították. Személyesen leghosszabb ideig Magyarországon tevékenykedett az 1944. márciusi német megszállás után. A II. világháború után Argentínába szökött, 1960-ban itt fogták el és vitték Izraelbe a Moszad ügynökei. Bíróság elé állították, halálra ítélték, 1962-ben felakasztották, hamvait a Földközi-tengerbe szórták.

Hanna Yablonka