Korrupciós gyanú a cseh EU-elnökség körül

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt tegnap nyomozást indított a cseh rendőrség korrupcióellenes részlege.

Koalíciós feszültséget váltott ki, legújabban pedig rendőrségi vizsgálatot indított el Prágában a cseh pénzügyminiszter nyilatkozata, amely az elmúlt héten a Hospodárske noviny gazdasági napilapban jelent meg. Miroslav Kalousek, a koalíciós TOP 09 párt egyik alelnöke arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy ellenőrzéseik során többszázmillió koronára rúgó, indokolatlan kiadásra derítettek fényt. Ezt az összeget Csehország tavalyi soros uniós elnöksége idején herdálták el. A miniszter ezért Alexandr Vondra jelenlegi védelmi minisztert, a legnagyobb kormányerő, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) vezetőségi tagját tette felelőssé. Ő egy évvel ezelőtt miniszterelnök-helyettesként a csehországi uniós rendezvényeket szervezte. A pénzügyminiszter kirívó példaként említette meg, hogy a prágai ProMoPro cég versenytárgyalás nélkül kapott megbízást a kép- és hangtechnika biztosításához. A szerződés alapján ezekért a szolgáltatásokért a társaságot 85 millió cseh korona (hozzávetőleg 900 millió forint) illette volna meg, ám végül 551 milliót vágtak zsebre. Nem zárta ki a korrupciót sem. Az interjú megjelenése után Petr Necas kormányfő, az ODS elnöke levélben tiltakozott Karel Schwarzenberg külügyminiszternél, a TOP 09 elnökénél, a koalíciós partnert lejárató nyilatkozat miatt. Mire azt a választ kapta, hogy a vita nem politikai természetű, a miniszter pedig csak a kötelességét teljesítette. Alexandr Vondra először azzal érvelt, hogy nem tudott a megrendelésekről, ám a Právo cseh napilap hétfőn egyértelmű utasításait tartalmazó dokumentumokkal cáfolta meg állítását. Tegnap a volt kormányalelnök már azt hangoztatta, hogy előre senki sem tudta megmondani, mennyibe kerül az audovizuális technika alkalmazása. Roman Skrepek, a prágai korrupcióellenes rendőrségi részleg szóvivője lapunknak megerősítette, hogy tegnap megkezdték a nyomozást igen nagy értékű hűtlen kezelés gyanújával, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.