Ám a katonaság Hartwell szerint elvesztette a hitelességét. Míg a válság kezdetén „puha” álláspontot hirdetett a tüntetőkkel szemben, engedékenyebbnek tűnve a rendőrségnél, és ez volt az egyetlen intézmény, amelyben Mubarak és az ellenzék egyaránt megbízott, a szerdai vérontásban játszott állítólagos szerepével alaposan lejáratta a tekintélyét.

A szakértő szerint Mubarak komolyan gondolja, hogy azonnali távozásával az ország teljes káoszba és a Muzulmán Testvérek karjaiba sodródna. Ami a katonaságot illeti, elemzők mindeddig azt gondolták, hogy az egyiptomi rezsimnek nyújtott évi 1,3 milliárd dolláros amerikai segély elég bátorítás a hadsereg számára, hogy ellenálljon a hirtelen rendszerváltásnak. Ez válasz arra a kérdésre is, vajon mennyire kell nyugtalannak lennie Izraelnek a szomszédságában zajló események miatt. Hartwell nem vár jelentősebb változást, abban a reményben, hogy az egyiptomi tábornokok nem egyeznének bele olyan döntésekbe, melyek veszélybe sodornák a Camp David-i megállapodást.

A hadsereg tisztában van azzal, mennyire fontos Egyiptom a térség gazdasági és politikai stabilitásának szempontjából. Érthetőnek tartja ugyanakkor az izraeli lakosság félelmét a Muzulmán Testvérek előretörése láttán, hiszen a szervezet szoros kapcsolatokat ápol a Hamasz milicistáival a Gázai övezetben és vezetői korábban gyakorta tettek Izrael-ellenes megjegyzéseket.

Az elemző nem hisz a „dominóeffektusban” sem, arra hivatkozva, hogy a közel-keleti országok mindegyike más és más, és a helyi sajátosságok szerint veszik fel a harcot az ellenzéki megmozdulásokkal. Szíriában a lakosság megfélemlítésével mindeddig sikerült megakadályozni a tüntetéseket, Jordániában viszont máris érdemi tárgyalások folynak az ellenzékkel, míg Jemenben hasonló demonstrációk kezdődtek mint az egyiptomi nagyvárosokban. Hiá ba jelentette be Ali Abdullah Száleh jemeni elnök, hogy sem ő, sem a fia nem indul a 2013-as választáson, nem hisznek neki az emberek, mert hasonló ígéretet már korábban is tett, majd meg is szegte.