Nemrég Egyiptomban járván Orbán Viktor például azzal vádolta meg Gyurcsány Ferencet, hogy tréfásnak szánt 2005-ös nyilatkozatával – „terrorista” szaúdi labdarúgókkal viccelődött – eljátszotta az arab világ jóindulatát. Pár napra rá jött a riposzt Gyurcsánytól: Kairóban Orbán Egyiptom kulcsszerepét emlegette a térség stabilitásában, erre napokon belül „nesze neki, lázad a fél ország”.

Orbán valóban a lehető legrosszabb pillanatban tárgyalt az „optimista” Hoszni Mubarak elnökkel. Ahogy kitette a lábát Egyiptomból, Mubaraknak de facto már vége is volt. Ami írható a politikai vakság vagy inkább a magyar előkészítő diplomácia számlájára. Emellett semmivel nem támasztható alá, hogy elődje „idétlenkedése” nehezen gyógyítható sebet ütött a magyar–arab kapcsolatokon, amit neki kéne meggyógyítania. Az viszont igaz volt és ma is az, hogy Egyiptomtól függ annak az egész térségnek a stabilitása, nem utolsósorban Izrael biztonsága. Ezt a tézist nyugodtan ki lehet emelni Orbán kairói vizitjének szerencsétlen kontextusából. Kár, hogy a magyar EU-elnök kormányfő hangját még csak hallani sem lehet mindama állásfoglalások között, amelyek az egyiptomi „forradalom” lehetséges kiútjait mérlegelik.

Az orbáni „visszamutogatás” nem korlátozódik az arab világra. Egy nem is olyan vékony szálon, amelyet Gyurcsány jó szemmel fedezett fel, eljutunk Oroszországba, és hasonló szerencsétlenkedésbe, mint amilyen a mai miniszterelnök kairói múltidézése volt. Az oroszok egyik legbefolyásosabb hírportálja, a Regnum kiemelte a moszkvai magyar nagykövetnek – egy a netes lapban folyó vita kapcsán – hozzá intézett nyílt leveléből azt a részt, ahol utalás történik bizonyos korrupciós hálókra. Olyanokra, amelyek Orbánék szerint a mindent elrontó Medgyessy–Gyurcsány-érában az orosz–magyar kapcsolatokat állítólag átszőtték. Nos ha igen, replikázik a Regnum, nevezze meg a nagykövet, hogy a korrupcióhoz szükséges két fél közül orosz oldalon kire gondolt: kormánytényezőkre vagy magáncégek menedzsmentjére? Mert ennek a fele se tréfa.

A Regnum úgy döntött, hogy feltárja, mi történik ma az államközi kapcsolatokban. Röviden: semmi. A november végi Putyin–Orbán-találkozó épp úgy eredménytelen volt, mint Fellegi miniszter január 17-i villámlátogatása. Őt, az orosz–magyar kormányközi vegyes bizottság társelnökét még orosz partnere se fogadta. A magyarok a biztonságos energiaszállításoktól az orosz fejlesztési projektekben való részvételig nagyon sokat akarnak, de cserébe olyasmiket ajánlgatnak EU-elnökként(!), ami „a legkisebb mértékben sem tőlük függ”. (Például Oroszország felvételének előmozdítását a Világkereskedelmi Szervezetbe vagy az oroszok vízummentes utazását az EU-ban.) Állandóan együttműködésről beszélnek, ám az Orbán-kormány, „amióta csak hatalomba lépett, kitartó munkába kezdett avégett, hogy az orosz tőkét kiszorítsa az országból”. De ki akarja most szorítani az orosz–magyar kulturális-tudományos együttműködés „szocibarát” korifeusait is. Hát jó, ítélkezik ez utóbbiról a Regnum: ha ez kell maguknak, akkor mi időben felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a meccs végeredménye 6-0 lesz. Mi a csuda? Ja, persze: Irapuato, 1986, és nem ide.