Hurghadában is megjelentek a tüntetők

A tüntetések nagyvárosi gócpontjaihoz képest eddig nyugodt üdülővárosokban feszült lett a helyzet: megjelentek a katonák, miután az utóbbi egy-két nap itt is vonultak fel tüntetők, köztük jó néhányan botokkal felfegyverkezve.

Betörtek kirakatokat, ezért a boltosok egy része vasárnap már nem is nyitott ki. Az egyiptomi üdülőhely, Hurghada repülőterén értük el hétfő délután telefonon Major Árvácska idegenvezetőt, aki finn turista csoportjával várakozott a Helsinkiből érkezett gép indulására. A finn külügyminisztérium ugyanis felszólította állampolgárait Egyiptom elhagyására. Mint elmondta, brit, svéd és más nemzetiségű csoportok is a hazatérés mellett döntöttek, miközben pénteken még érkeztek külföldi turisták, köztük magyarok is.

A szállodáknál nem volt probléma, az éttermek többsége is normálisan működött Hurghadában. Más kérdés, hogy az esti kijárási tilalom –mint Egyiptomban mindenütt – itt is érvényben van. Voltak külföldiek és helybéliek is, akik ennek ellenére kimentek az utcákra. Minthogy Hurghada lakosságának a döntő része a turizmusból él, a helybéliek láthatóan nem örülnek a vendégek távozásának – mondta az idegenvezető.

A magyar Külügyminisztérium tegnap délután átsorolta egész Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába a közbiztonsági helyzet egyelőre kiszámíthatatlan kimenetele miatt. Korábban még csak négy egyiptomi város – Kairó, Alexandria, Luxor és Szuez – szerepelt az utazásra nem javasolt kategóriában. A Külügyminisztérium lapunknak is elküldött közleményében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kairói magyar nagykövetség és az utazási irodák helyi képviselőinek tájékoztatása alapján a Vörös-tenger melletti üdülőhelyeken tartózkodó magyar turisták jelenleg biztonságban vannak. Az utazási irodák a tegnapi egyeztetést követően úgy döntöttek, felfüggesztik a charterjáratokat Egyiptomba – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője hétfőn az MTI-nek. A most Egyiptomban lévő mintegy 400 utast az utazási szerződésnek megfelelően szombaton, illetve vasárnap hazahozzák, ezt követően azonban nem indítanak új charterjáratot addig, amíg nem rendeződik a helyzet Egyiptomban. Annak a több száz utasnak, akik már befizették egyiptomi útjukat, két lehetőségük van: vagy elfogadják az utazási irodák által felajánlott másik úti célt, vagy visszakérhetik a befizetett összeget – mondta Molnár Judit.

Kairó nemzetközi repülőterén tegnap totális káosz volt, miután Ausztriától Kanadáig számos ország kormánya jelentette be, hogy gépeket küldött állampolgárai kimentésére. Külföldiek ezrei várakoztak a reptéren, hiszen kora estétől reggelig kijárási tilalom van.

Turisták egy kairói szálloda halljában
Turisták egy kairói szálloda halljában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.