Érdekli Partiumot a honosítás

Csupán a Partiumban is több ezerre tehető azok száma, akik érdeklődnek az egyszerűsített honosítás iránt. Több százan készek összeállított iratanyagukkal a magyar külképviseletekhez vagy valamelyik magyarországi anyakönyvi hivatalhoz fordulni – hangzott el hétfőn a nagyváradi Demokrácia Központban tartott sajtótájékoztatón, amelyen Tőkés László európai parlamenti alelnök is részt vett. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban elmondta: a magyar állampolgárságot igénylő minden személy ezzel megerősíti hovatartozását, kollektív szinten pedig „a trianoni nemzetcsonkítás kijavítását” biztosítja, a határok megváltoztatása nélkül, békés korrekcióval a „nemzetpolgárság kiterjesztésére” törekedve. Tőkés szerint ideje, hogy a határon túli magyar közösségek is bekapcsolódjanak az együttműködés rendszerébe.

Tőkés a múlt héten találkozott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki székéért induló Eckstein-Kovács Péterrel és Olosz Gergellyel. Tőkés szerint az EMNT és az RMDSZ még felélesztheti jól indult együttműködését.

Az EMNT – hasonlóan az RMDSZ-hez – komolytalannak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik alelnöke által a napokban ismertetett elképzelést, hogy a honosítási eljárás nyomán a határon túliak magyarországi gyermeknevelési segélyt igényelhessenek – emlékeztetett az Új Magyar Szó pénteki száma.

– Ez egy üres politikai lufi. Szánalomra méltó, ahogy Szász Jenő pártelnök szenzációhajhász politikai attitűdje átragad az MPP politikusaira” – mondta a lapnak Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei elnöke.

A romániai magyar sajtó szerint az ötlet jelzi, hogy az új szabályozás még számos buktatót rejt magában: az állampolgárság birtokában egyéb juttatások iránti igény is felvetődhet, bár Budapest a mostani ügyben jelezte: a gyeshez állandó magyarországi lakcím szükséges. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.