Vállalni kell a konfliktusokat is
– Az ön feladatai közé tartozik egyebek mellett az ország külföldi megítélésének javítása. Mennyit rontottak ezen a médiatörvény körüli viharok?
– Mindenképpen sérült a megítélésünk, ám az már politikai döntés kérdése, hogy mit mennyire tartunk fontosnak belpolitikailag, és mennyire vesszük számításba a külföldi véleményeket. Köztisztviselőként a szuverén magyar Országgyűlés döntését nem dolgom minősíteni, de mindenképpen szerencsésebb lett volna, ha kezdettől fogva tudjuk, hogy melyik tárca felelős az új médiatörvényért. Így külföldi fogadtatását is könnyebb lett volna előkészíteni.
– Érezhető volt a zavar, a külföldi véleményeket látva kezdetben mintha senki sem akart volna reagálni. A Külügyminisztérium honlapján sokáig az állt, hogy „sokkolta” önöket a nyugati kritika.
– Ez egy blogbejegyzés volt az elnökségi honlapon, de ugyanezen a napon megjelent egy hivatalos állásfoglalás a német külügyi államminiszter szavaira reagálva. Ez a dokumentum határozottan és egyértelműen visszautasított minden olyan próbálkozást, amely amédiatörvénnyel kapcsolatos hullámverést megpróbálta összemosni a magyar uniós elnökség teljesítményével. A mosolydiplomácia persze mindig sokkal kellemesebb, mint ha konfliktusokat kell vállalni, de annak, aki diplomatának adja a fejét, erre is számítania kell.
– És nyilván van olyan helyzet, amikor az ember valamivel nem ért egyet, és inkább feláll.
– A külső és belső véleménykülönbségek kezelésének számos lehetséges módja van. Ezzel kapcsolatban van egy bevált hasonlatom. Ha meghívom a szomszédot ebédelni, és a feleségem történetesen elsózza a levest, majd a szomszéd közli, hogy ez a leves ehetetlen, akkor én a szomszédot valószínűleg kitessékelem. De ez persze nem zárja ki, hogy utána azért elmondom a feleségemnek, hogy szívem, legközelebb csínján bánj a sóval.
– Volt berlini nagykövetként nem gondolja, hogy hiba volt épp a németekbe belerúgni? „Leszegénykancellárasszonyozni” Angela Merkelt, vagy semmibe venni a helyettes kormányszóvivő nyilatkozatát?
– Ennél sokkal cifrább megjegyzések is elhangzanak a német politikai kommunikációban. Szerintem ennél fontosabb, hogy mi is próbáljuk megérteni, vajon mitől vált a médiatörvény pont Németországban annyira forró témává. Tudjuk, hogy a külügyet irányító liberális pártban épp helyezkedés, profilkeresés folyik. Másrészt az Európai Néppárthoz tartozó magyar kormány kritikáját az ellenzéki szociáldemokraták rá tudják vetíteni a konzervatív Merkel kormányára is. Napi politikai összefüggésben erre is érdemes figyelni.
– Ám a német sajtóban még a konzervatív lapok is keményen nekimentek Magyarországnak, különösen a Die Welt. Mi lehetett ennek a hátterében?
– Azt hiszem, elég jól ismerem a német sajtót: hiábamondjuk egy lapról, hogy konzervatív vagy liberális, tudjuk, hogy sok minden függ az ügyeletes szerkesztő véleményétől. A ’68-as mozgalom különböző rendűrangú figurái minden szerkesztőség vezetőségében felbukkannak, a Weltben is. Náluk olvastunk először a magyar kormány kapcsán Führerstaatról. A hitlerizmus traumája Németországban máig hat, egy jobboldali kormány megítélésekor talán ezért is sejtenek folyton a háttérben bujkáló fasizmust. Az ilyen abszurd állítások azért is károsak, mert ellehetetlenítik az adott esetben jogos, érdemi vitát. Persze lehet, hogy nem is ez a cél, hanem a sztereotip vádaskodás. Talán ezért esik még most is sok szó a Magyar Gárdáról, noha azt a jelenlegi kormány felszámolta. Ráadásul a rasszista indítékú bűncselekmények száma, aránya Németországban magasabb, mint Magyarországon, így nem mindig értjük pontosan, hogy egyes német barátaink miről is beszélnek...
– Már elnézést, de nem minden konzervatív kormány kapcsán kerülnek szóba ezek a félelmek! A lengyel Tuskkal vagy a francia Sarkozyvel szemben nemigen olvastam ilyeneket. Nem lehet, hogy itt konkrétan Orbán Viktor intézkedéseivel kapcsolatban merültek fel aggodalmak? Amelyek része például az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a nyugdíjpénztárak einstandolása, a médiatörvény, ami egy rendszerré áll össze a külföldi lapokban, s azt sugallja, hogy itt a demokráciaképpel komoly gondok vannak.
– Igen, olvasunk ilyet, de azt is látni kell, hogy a németek szemében a lengyel Tusk Kaczynski után valódi megváltás, a német–francia viszonyt pedig a második világháború óta egyfajta tiszteletteljes óvatosság jellemzi, ami eleve megakadályozza az efféle kritikákat. A velünk kapcsolatos bírálatokban van valami furcsa hevület, ahelyett hogy a hosszabb távú folyamatokat próbálnák megérteni. Némi fáziskéséssel, de az utóbbi években számos fenntartást fogalmaztak meg a baloldali kormányokkal kapcsolatban is, korrupciót, hazugságot emlegetve. Ugyanakkor nem értem, hogy akik most ennyire aggódnak, hol voltak 2006. október 23-án, amikor valóban elég komolyan sérültek a polgári szabadságjogok? Amikor bírálják a válságadót vagy a bankadót, akkor miért nem említik meg azt is, hogy nálunk az energiaszolgáltatóknak évekig nyolcszázalékos, államilag garantált hasznuk volt? És miért nem kérdezik meg, miként volt lehetséges, hogy Európában éveken át Magyarországon volt a legnagyobb a betéti és a hitelkamatok közti különbség?Minden kritika lehet jogos, de a félinformációk alapján történő minősítgetés semmilyen ügynek sem használ.
– Most azonban úgy tűnik, a magyar kormány egyre inkább belemegy a régi megszokott „kuruc”-szerepbe, és dacol Európával. Hogyan lehet ebből jól kijönni?
– A kuruckodás tőlem nagyon távol áll. Nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzetünket ebben a kuruc–labanc szembenállásban kellene megfogalmazni. Az Európai Unió értékközösség: azonos jogi keretek megteremtője, amely nem is adna erre lehetőséget, és ez jól van így. De vannak rendkívüli esetek, amikor egy sajátos történelmi, gazdasági helyzet olyan innovatív megoldásokat követel, mint amilyeneket nálunk is bevezettek. Ám gondosan meg kell vizsgálni, hogy hol húzódnak a határok, mikor lépünk ki az európai keretekből. Ezért is mondtuk a médiatörvény kapcsán, hogy várjuk az Európai Bizottság jogi elemzését, és változtatunk, ha vannak kifogások. A jelenlegi helyzet egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy itt, Magyarországon alakulhat ki egy kurucpszichózis – jobb híján nevezzük így! – amiatt, hogy abszurd és indokolatlanul túlzó jelzőkkel támadják a kétharmados többséggel megválasztott parlament legitim döntéseit. Ezt el kéne kerülni, a külföldi megnyilatkozásokat ezért sem szabad túlértékelni.
– Ha már itt tartunk, milyenMagyarország-képet szeretnének sugallni? Modernizálót, vagy inkább hagyományőrzőt?
– Fontos, hogy az európai uniós elnökségi teljesítményünkkel bebizonyítsuk: képesek vagyunk felfogni, melyek a közös európai ügyek, és látjuk a fontossági sorrendet is. A kontinens versenyképességét, a gazdasági stabilitást és a költségvetési fegyelmet, s persze mindennek emberi dimenzióját tartjuk szem előtt, mint ahogy itthon is. Szívesen indulnék ki abból az országképből, amit a bajorok két szóval jellemeztek: laptop és bőrnadrág. Vagyis egy olyan országot szeretnénk, ahol a hagyományőrzés nem akadálya, hanem segítője a modernizációnak. De belátom, Közép-Európában valóban fennáll a veszély, hogy a modernizáció ideológiák mentén hasad. Ezt kéne sürgősen átlépni, mert terméketlen vitáink többsége ebből ered.
– Ehhez azért kéne egy modernizáló jobboldal is...
– Ne zárjuk ki ennek létét, mint ahogy a nemzeti hagyományok iránt elkötelezett baloldalét sem.
