Kissé megtestesedett, uniformis helyett jól szabott öltönyöket vett magára. A nép azonban – akárcsak réges-régi elődeit – ritkán látta. Most is csak szombaton, amikor kinevezte helyettesét, feltehetően utódját. A nála kissé magasabb, kissé fiatalabb hírszerzőfőnök előregörnyedve olvasta papírkából az esküszöveget, majd jobb kezével szalutált, s testbeszéddel is érzékeltette a megtiszteltetést, amely a kézfogással érte. Feltehetően ez a tévétudósítás jelezte: HoszniMubarak 84 éves egyiptomi vezető megkezdte kivonulását a hatalomból. Talán Egyiptomból is. Mert tudjuk, nem életbiztosítás, ha élet és halál bukott ura a hazájában marad. Ő is volt alelnök. Elődje, Anvar Szadat nevezte ki a repülőtábornokot. Aztán az előddel iszlamista katonák végeztek egy díszszemlén. Mubarak tanult ebből. Vaskézzel fojtotta el a vallási fanatikusok mozgolódásait. És mostanáig nem nevezett ki helyettest maga alá. Rossz ómen – vélhette.

Mubarak az arab világnak vitathatatlanul vezető alakja volt.Nem úgy, nem annyira, mint egykor Nasszer, vagy akár Szadat, de vele is számolni kellett. A Nyugat számára vitathatatlanul ő volt a stabilitás jelképe. Elődje békét kötött Izraellel, s Mubarak fenntartotta ezt a békét. A viszony hűvös volt, az egyiptomi állami sajtó Izrael-ellenes és antiszemita anyagokat közölt, de a két fél között mindig volt párbeszéd, különösen ha a közös ellenség, az iszlám szélsőségesei ellen kellett cselekedni. Mubarak nem akart Szadat sorsára jutni. Óriási rendőri apparátust épített ki. A hadseregen belül saját védelmére Köztársasági Gárdát állított fel. A kormányzó Nemzeti Demokrata Párt állampártként működött. Az üzlet, a külföldi beruházások, a turizmus ugyan szabadon fejlődhetett, de a szabadságnak sokféle korlátja volt. Például a korrupció. Az ország a Transparency Internationaltól a 10-es skálán 3,1-et kapott, s ezzel 178 államból a 98. helyre került. Az, hogy az elnök családja az állampárt funkcionáriusaival együtt a korrupció fő forrása, tudott dolog. Egyiptom lázadását indokolja az ország helyzete: a nyolcvannégymillió lakosból csak minden második tud írni-olvasni. Hatvanmillió ember napi ötszáz forintnál kisebb jövedelemhez jut. A lázadást azonban feltehetően azok a fiatalok indították el, akik diplomával sem tudtak munkához, jövedelemhez jutni, s akiket naponta taposott földbe a rendőrterror. Mubarak az iszlamisták támadását várta, s a másik oldal kelt fel ellene.

Az elnök már feltehetően nincs Kairóban, hírek szerint már szombaton elutazott téli palotájába, Sarm es-Sejkbe. Családja sincs már Egyiptomban, két fia és felesége Londonba menekült. A rezsim rogyadozik, de Mubarak vasárnap még tartotta magát: nem mond le.

Akárhogy is, de Hoszni Mubarak elmondhatja: országa lakosainak többsége az ő uralma alatt született, megszokták, hogy az egykori Szovjetunióban képzett repülőtábornok arcképe néz le rájuk minden hivatalos és magánfalról. Mubarak első esküjét még Faruk királyra tette le. Az ő uralkodása alatt lett vadászpilóta. Később a szovjetek átképezték az Il–28 és Tu–16 típusú bombázókra. Háborús pilótasikereiről nincs adat: az izraeliek 1956-ban és 1967-ben is a földön semmisítették meg az egyiptomi harci gépeket. 1973-ban jól szerepelt a légvédelem parancsnokaként – Szadat elő is léptette légi főmarsallá. Mubarak elődjénél jóval viszszafogottabban politizált. Népszerűséget így se nagyon szerzett. A BBC szerint hatszor próbálták megölni ellenfelei. A 2005-ös választásokon kicsit engedett a demokráciának, ezt tavaly alaposan visszavonta: gyenge ellenfeleit sem engedte a parlamentbe. A független jelöltként induló Muzulmán Testvérek sem győzhettek. Az elégedetlenség azonban egyre forrt. A városi társadalom nem akarta elfogadni, hogy fiát, a népszerűtlen Gamalt tegye trónörökösévé. A korábbi jelölt Alaa már előbb kiesett a versenyből. Ezért úgy látszott, hogy az öregedő elnök még egy ötéves elnöki periódusra vállalkozna. A történelem azonban közbeszólt. Az események percenként változnak. Vasárnap még HoszniMubarak volt Egyiptom elnöke.

Vasárnap még tartotta magát