Lányok, asszonyok Berlusconi ellen

Amire nem képes a politika, azt az olaszok az utcán akarják elérni: Silvio Berlusconi lemondását követelte több mint tízezer nő szombat délután Milánóban. Ez volt az első az olasz kormányfő – a „háremet tartó szultán” – elleni tüntetéssorozatból.

– Itália nem a prostitúció köztársasága! – kiabálta egy hölgy, aki az olasz csizma rajzát emelte magasba közepén egy piros tangával. Fiatalok és idősek, diáklányok, színésznők, jogászok tüntettek a Scala operaháznál fehér kendővel a nyakukban. „Az olasz nőknek elegük lett! Berlusconi mondjál le!” – skandálták méltóságot követelve az olasz ragazzáknak és az egész országnak. Felettük malac alakú lufi lebegett bunga-bunga felirattal.

– Nem a miniszterelnök hálószobája vezet karrierhez! A mi arcunk, a mi ráncaink, a mi munkánk képviseli az igazi olasz nőket! Berlusconi erkölcsileg és kulturálisan tönkretette az országot! – tartott beszédet Concita De Gregorio, a baloldali L’Unita főszerkesztőnője.

– „Papi” ad érte cserébe képviselői széket, így majd az állam tart el bennünket! – mondták egymásnak a „Papi-Berlusconihoz” járó lányok a lehallgatott és a sajtóban közölt telefonbeszélgetések szerint.

Berlusconi megrontod lányainkat! A nők jogai nem eladók! Miniszterelnök kerestetik! Nem szultánt, kormányfőt akarunk! – hallatszott a pártsemleges civil megmozduláson.

A baloldali nők mind randák – válaszolhatta volna szokásos iróniájával Berlusconi, aki televízióin rágalmazásért kiált, de nem tisztázza, miért is fizetett euróezreket a lányok társaságáért, és azt sem, hogy miért sürgette a kormányfő ápolónőjéből lett képviselőnő, Nicole Minetti telefonon, hogy „csinos lányok jöjjenek Papihoz”.

A parlamentben sem az ellenzék, sem a neki hátat fordított volt szövetségesek nem tudták távozásra bírni Berlusconit. Itália reakciója viszont nehezen csillapítható: Udinében vekkerrel tüntettek „Ébredj Itália!” kiáltással. Berlusconi lemondását szorgalmazta a gyáriparosok elnöke Emma Marcegaglia és a püspöki kar is.

Február 5-én ugyanezt követeli az Umberto Eco és Roberto Saviano írók vezette értelmiségi megmozdulás. Február 6-ra Berlusconi milánói villájánál hirdettek meg zajos tiltakozást lábasfedő veréssel. Február 12-én ismét a nők és az ellenzék vonul utcára, élő lánccal védve a Berlusconit prostituáltakkal való kapcsolatai miatt vádoló milánói ügyészség épületét. A válasz február 13-án a kormánypárt demonstrációja lesz a milánói dóm előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.