Kétszázhuszonhét nappal az általános választások után a negyedik egyeztetési kísérlet is kudarcot vallott, s a belga király kénytelen-kelletlen elfogadta a flamand szocialista közvetítő második lemondását. Az ország államkötvényeinek hozama ismét rekordot dönt.

Nem akármilyen címlappal jelentmeg csütörtökön a Le Soir, a francia nyelvű belga napilap. A főcím: A vég. Figyelmesebb tanulmányozás után persze kiderült: a fantasztikus belga teniszező, Justine Henin pályafutása ért (másodszor) véget. Ehhez képest kétségkívül másodlagos, hogy Belgium 180 éves pályafutása is véget érhet, minthogy nyolc hónapja nincs kormánya az országnak. A megoldást követelte vasárnap harmincezer belga Brüsszelben, megunván a politikai elit tehetetlenségét. De harmincezer ember itt sem nagy tömeg.

Albert király szerdán este fogadta elJohan Vande Lanotte lemondását, akinek meg kellett volna békítenie a tárgyalásokba bevont hét pártot. De kudarcot vallott, s az uralkodó nem térhetett ki a megbízatás visszavonása elől, amit Lanotte már másodszor ajánlott fel. Ő már a negyedik a sorban: elsőként a választások győztese, a flamand nacionalista Bart DeWever próbálkozott, majd a vallon szocialista Elio Di Rupo, aztán megint De Wever. – Ha nincs alku, akkor nincs ország – sugalmazta a Le Soir, de Belgiumban a drámai kijelentéseket is érdemes fenntartással fogadni.

A király ugyanis felkérhet megint valakit, hogy próbálja közös nevezőre hozni az államreformmal kapcsolatos elképzeléseket, bevonhatja a folyamatba a liberálisokat, akiket az egyeztetésből eddig kihagytak, urnákhoz szólíthatja a belgákat. Persze a vallonok is elővehetik a „B tervet”: hogy a francia nyelvű régiót és Brüsszelt együtt kezelve kezdjenek önálló életet, ha a flamandok kiválnának a szövetségi államból.

Ám a leghosszabb politikai krízis további nyújtására nincs mód. Sürget az idő, pontosabban a piac. Az eurózóna sebezhető országait sújtó államadósság-válság Belgiumra is átterjedt januárban a kormányalakítási patthelyzet miatt. A hozamok megugrását a napokban még korlátok közé szorították azzal, hogy az ügyvezető kormány megszorító, deficitcsökkentő lépéseket ígért, és ez nyugtatón hatott, még akkor is, ha belga politikai elemzők megkérdőjelezték a döntés alkotmányosságát. De Lanotte visszalépése ismét riadalmat keltett a befektetők körében.

Bart De Wever arra hivatkozik, hogy a vallonok hónapok óta nem álltak elő ötletekkel, mindenre nemet mondtak. Ám a nacionalista politikus folyamatosan emelte a tétet: követelte, hogy alapvetően módosuljanak a hatáskörök, a szövetségiek fontos elemeit vigyék le a régiókhoz. Ilyen a munkaügy és az egészségügy. Csak a munkanélküli-segélyek kifizetése maradna javaslat szerint a szövetségi kormánynál. A vallonok azt mondják: ezzel szertefoszlik az országot összetartó szolidaritás eszméje. Ha minden a ré giókhoz kerül, az egyenlő Belgium kettéosztásával. E vita persze kiegészül a régiók finanszírozásának, Brüsszel hovatartozásának, és a fővárost és környékét magába foglaló vegyes választókerület felosztásának súlyos kérdéseivel.

Maradjunk inkább szegény Justine Heninnél.