Panasz az erősödő antiszemitizmusra

A Jobbik „náci nézeteinek” tolerálása, illetve a médiatörvénynek a demokrácia működését veszélyeztetőkorlátozó jellegét tették szóvá az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Brüsszelben Orbán Viktornak. Az unió soros elnöki posztját betöltő magyar kormányfő figyelmét felhívták az Európában erősödő antiszemitizmusra és rasszizmusra.

– Hálásak vagyunk, hogy Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként és magyar kormányfőként elfogadta meghívásunkat, mert mind az európai, mind a magyar fejlemények nyomán számítunk határozott fellépésére – mondta lapunk kérdésére kedden délután Moshe Kantor, a negyvenkét zsidó közösséget képviselő Európai Zsidó Kongreszszus elnöke. A szervezet vezetője egyébként Yuli Edelstein izraeli miniszterrel együtt később részt vett az Európai Parlament holokauszt-emléknapi rendezvényén, amelyre Jerzy Buzek EP-elnök invitálta meg őket.

Yuli Edelstein újságírók előtt arról beszélt: miközben évente egy napon a holokausztra emlékezik a világ, a többin terjed az antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, a rasszizmus, s egyre aggasztóbb a helyzet Európában. –A szólásszabadság nem lehet egyenlő a gyűlölet szabadságával – tette hozzá. Kantor ezt azzal toldotta meg, hogy szélsőséges esetekben a zéró tolerancia elve alkalmazandó.

A szervezet elnöke, aki a tájékoztatót követően tárgyalt Orbán Viktorral, jelezte: fel kívánja hívni a figyelmet az európai helyzet romlására, de arra is, hogy az általa náci pártnak tekintett Jobbik nézeteit a kormány tolerálja. Kantor biztosítékokat szeretne kapni, hogy e politikai alakulat a magyar törvénykezésre nem lehet befolyással. Szerinte a magyar médiatörvénynek a véleményszabadságot korlátozó jellege veszélyezteti a demokráciát, vagyis megnehezítheti a fellépést az antiszemitizmus és a rasszizmus erősödése ellen.

Mindezmagyar és lengyel újságírók sorozatos kérdései nyomán derült ki. Kantor első megnyilatkozását úgy is lehetett értelmezni: azt kifogásolja, hogy a magyar médiatörvény megengedné a szélsőséges, kisebbségeket sértő vélemények kifejtését. Ugyanakkor leszögezte, hogy az antiszemita megnyilvánulások számát illetően Magyarországon a helyzet nem rosszabb, mint például Nagy-Britanniában, Németországban vagy Franciaországban.

A magyar kormányfő és Kantor találkozója után sajtótájékoztatót már nem tartottak, az Európai Zsidó Kongresszus vezetői átvonultak az Euró pai Parlamentbe a megemlékezésre.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) „sajnálatát” fejezte ki a II. világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért.

– Az SNCF legmélyebb fájdalmát és sajnálatát fejezem ki a vasúttársaság által egykoron elkövetett tettek következményei miatt. Meghajtom magam az áldozatok, a túlélők és a deportáltak gyermekei előtt – mondta Guillaume Pepy, az SNCF elnökvezérigazgatója azon a Párizsközeli pályaudvaron, ahonnan Franciaországból a legtöbb deportáltat szállító vonat indult a haláltáborokba. Az SNCF mintegy 76 ezer francia és más országból származó zsidót szállított 1942 és 1944 között a koncentrációs táborokba. Guillaume Pepy szerint bár „kényszer alatt, de az SNCF a határokig elvitte a vonatokat” és ezzel „a náci kivégző gépezet egyik csavarjává” vált. (MTI)

Meggyalázott sírok a strasbourgi zsidó temetőben 2010 januárjában– az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 65. évfordulóján
Meggyalázott sírok a strasbourgi zsidó temetőben 2010 januárjában– az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 65. évfordulóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.