Facebook-téma lett Szmolenszk

Majd egy éve zuhant le a Lech Kaczynski államfőt és kíséretét szállító repülő, de még mindig ez a tragédia uralja a lengyel közéletet.A Facebookon „Szmolenszkmentes” napot követelnek a politikától és a médiától.

Április 10-én lesz egy éve, hogy az oroszországi Szmolenszk repülőterénél lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt, feleségét és népes kíséretét szállító különrepülőgép. A Tu–154M tragédiájának okairól jelentést tettek közzé az oroszok, majd a lengyelek is. Az utóbbiak felháborodottan utasították vissza az orosz jelentést, mivel az kizárólag a lengyel kormánygép pilótáit, illetve a fülkében tartózkodó, ittas állapotúnak leírt légierő-parancsnokot hibáztatta. Válaszul Bronislaw Komorowski lengyel államfő egy minapi tévényilatkozatában azzal vágott vissza: az orosz repülésirányítók felelősek, mert nem tagadták meg a leszállási engedélyt a sűrű ködben. A szmolenszki tragédia időközben túlnőtt az oroszokkal folytatott értelmezési vitákon, az ügyből az egész lengyel közéletet eluraló belpolitikai téma lett. A Facebook közösségi oldalon szerveződő immár százezres csoport ezért javasolja, hogy február 3-át nyilvánítsák a nyilvánosságban „Szmolenszkmentes nappá”. A lengyelek figyelmét eltereli ugyanis ez a meddő vita az égető kérdésektől, mint az ország eladósodottsága, a nyugdíjrendszer sürgős reformja, vagy a július elsejével kezdődő soros EU-elnökség.

A vita megrontotta a javuló orosz–lengyel viszonyt. Ha kiújulna a korábbi hidegháború, az komolyan nehezítheti az Európai Unióban játszott lengyel szerepet. Donald Tusk kormánya ezt szeretné megelőzni: Radoslaw Sikorski lengyel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megegyezett abban, hogy a két ország együttműködik a tragédia körülményeinek tisztázásában. Ennek keretében még az április 10-i évforduló előtt viszszakerülnek Lengyelországba a kormánygép roncsai is.

A kormánygép katasztrófáját főleg a nacionalista-konzervatív Jog és Igazságosság párt (PiS) tematizálja. Nyilvánvalóan ezt akarják az őszi parlamenti választási kampány középpontjába helyezni. A tragédia egyéves évfordulójára külön megemlékezést szerveznek rá a hivatalos programokra. A PiS és elnöke, Jaroslaw Kaczynski az oroszellenes indulatokra épít: a kormányzó jobboldali-liberális Polgári Platformot oroszbérenc politikával, a tragédiában való bűnrészességgel vádolja. A néhai államfő ikertestvére többször előadta, ha tavaly áprilisban ő lett volna a miniszterelnök, akkor a szerencsétlenség nem történt volna meg.

Jaroslaw Kaczynski (balra) „oroszbérenc” politikával vádolja Donald Tuskot
Jaroslaw Kaczynski (balra) „oroszbérenc” politikával vádolja Donald Tuskot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.