Európai zsidó vezetők faggatják Orbánt

Idegengyűlölet, intolerancia a zsidó közösséggel szemben, sajtószabadság védelme és a Jobbik tevékenysége – e kérdésekről is faggatják kedden Brüsszelben a holokauszt-emléknap rendezvényeinek sorában az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Orbán Viktor magyar kormányfőt és az Európai Unió Tanácsának soros elnökét.

Az Egyiptomban tárgyaló Orbán brüsszeli útját nem jelentették be, az itteni magyar diplomáciai képviseletek nem is tudtak róla, információt nem adtak. A miniszterelnöki hivatal szóvivői irodája csak annyit mondott, Orbán Viktor kedden valóban Brüsszelben lesz, de a programnak nincs „sajtónyilvános” része.

Az Európai Zsidó Kongreszszus (EJC) meghívójából azonban kiderül, hogy a szervezet elnöke, Moshe Kantor, valamint Yuli Edelstein izraeli diaszpóraügyi miniszter aggódik az idegengyűlölet és az antiszemitizmus európai növekedése, valamint az iráni nukleáris fenyegetés és Izrael Állam létét megkérdőjelező nyilatkozatok szaporodása miatt. Kantor e jelenségekkel szembeni határozottabb fellépésre szólította fel az Európai Uniót.

A szervezet vezetői kedd délután találkoznak Orbán Viktorral, akihez a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban is lesznek kérdéseik. Például kifejtik, hogy a Jobbik és más szélsőjobboldali csoportok antiszemitizmusa, és a zsidó közösséggel szemben megfi gyelhető intolerancia szerintük ijesztően terjed.

Mint beszámoltunk róla, a napokban – a magyar médiatörvényről kibontakozott uniós vita közepette – a brüsszeli operaházban Fischer Ádám karnagy is szót emelt a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus európai és ezen belül magyarországi erősödése miatt. A nemzetközi hírű karmester felszólította a Fideszt, hogy zárja ki a párt egyik alapító tagját, Bayer Zsoltot a Magyar Hírlapban megjelent, kódoltan antiszemita írása miatt. Azt a publicistát, aki a minap a Nógrád megyei önkormányzat Madách-díját kapta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.