''Összevesztünk, és egy kötéllel megfojtottam''

Az asszony a furcsa szagra lett figyelmes. Az albérlőket egy napja nem látta, lenyomta hát a szoba kilincsét, és Carment, a bérlőt az ágyban találta, a feje búbjáig betakarva. Már legalább tizenkét órája halott volt, a nyakán csúnya foltok éktelenkedtek. Az elkövetőt sem kellett sokáig keresni: férje, Francisco a közeli téren ücsörgött, és várta, hogy érte jöjjenek a rendőrök.

– Csúnyán összevesztünk, és végül egy kötéllel megfojtottam az asszonyt – vallotta be.

A gyilkosság a napokban történt egy madridi kerületben, de szinte alig van olyan hét Spanyolországban, hogy egy nő ne essen áldozatul a családon belüli erőszaknak. Pedig a nők védelmében született, 2005-os törvény nagy áttörésnek tűnt: ebben nemcsak hatékonyabb védelmet, hanem anyagi segítséget is nyújtanak a nőknek, hogy kiléphessenek a fenyegetettségből. Széles körű felvilágosító kampányokat indítottak, és súlyosbították a büntetéseket is.

Madrid mindezt a tavaly januárban kezdődött EU-elnökségi prioritások között is megemlítette. Most abban bízik, hogy Magyarország is mindent elkövet azért: európai szinten is megfelelő védelemben részesüljenek a nők.

Van miért aggódniuk a spanyoloknak a tavalyi statisztikák tükrében: hiába az állandó felvilágosító kampány, a nők részvétele a kormányban és a politikában, valamint az erőszakot elítélő törvények, tavaly még így is 71 nőt gyilkolt meg a házas- vagy élettársa. Decemberben háromnaponta vesztette életét egy nő családi veszekedés után.

Részletesen beszámolt például RosaMaría meggyilkolásáról az El País című napilap: a nőt csaknem tíz évvel fiatalabb férje tette el láb alól. Utána megpróbált öngyilkos lenni, mint ahogyan bűntársai csaknem 40 százaléka (jelentős hibaszázalékkal dolgoznak, mert csak 22 százalékuknak sikerül). A gyilkosságok oka legtöbbször a családi nézeteltérés vagy a féltékenység. Rosa María gyilkosa erőszakos és féltékeny ember hírében állt, mondták a családtagok; korábban egy vita hevében már öszszetörte a tévét, egy másik alkalommal a légkondicionálón töltötte ki a dühét.

A meggyilkolt asszonyok közül sokan nem tesznek feljelentést, pedig korábban is vannak jelei annak, hogy a férjük erőszakos hajlamú. A tavaly meggyilkolt 71 nő kevesebb mint egyharmada járt korábban a rendőrségen – de láthatólag ők sem sokat értek ezzel. Különösen aggasztó, hogy növekszik a harminc év alatti áldozatok és gyilkosaik száma: hiába a felvilágosító kampányok, az egyenjogúság hangoztatása, vannak olyan részei a társadalomnak, ahova még mindig nem jut el az üzenet, hogy nőre nem emelünk kezet.

Egy neve elhallgatását kérő 32 éves nő arról mesélt az El Paísnak, hogy évekig tűrte férje lelki és testi támadásait. Még alig egy éve voltak házasok, amikor elcsattant az első pofon, aztán jöttek a gyerekek, és ő csak tűrt, senkinek sem szólt egy szót sem. Miért? Haszontalannak, butának érezte magát, így inkább leste a férje kívánságait, és azon volt, nehogy valamibe bele tudjon kötni. Ám a férfinak egyszerűen szüksége volt arra, hogy valakin kitöltse a dühét. Végül akkor döntött a menekülés mellett, amikor még a gyerekei is sírva menekültek apjuk elől.

Amióta a spanyol kormány különös hangsúlyt fektet a családon belüli erőszak elleni fellépésre, a rendőrség is jóval komolyabban veszi a bejelentéseket,mint évekkel korábban, amikor még mindezt családi ügyként kezelték. Három év alatt 470 ezer bejelentés érkezett, és az elmúlt öt évben 140 ezer távolságtartási végzést adtak ki.

– De ha a nők nem tesznek feljelentést, nem tudjuk megvédeni őket – mondja Inmaculada Montalbán, a családon belüli erőszak elleni harcért felelős szervezet elnöke.

Előrelépést lehetne elérni azzal is, ha a társadalom is komolyan venné a problémát: ha a bántalmazott asszony fél feljelentést tenni, tegyék meg ezt a szomszédok vagy a barátok. Életeket menthetnek vele.

A Miss Sevilla szépségverseny résztvevője. A jog is oltalmazza
A Miss Sevilla szépségverseny résztvevője. A jog is oltalmazza
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.