Nem sokkal a második világháború befejezése után, 1945. június elején az északnyugatcsehországi Podboranyban (a komlótermesztéséről ismert Zatec közelében) lemészároltak mintegy 70 szudétanémetet. A tragikus történetet nemrég az egyik bajor faluban élő Josef Hasenöhr nyugdíjas idézte fel. Ő a tragédia napján a csehországi község kocsmájában iddogált az ugyancsak német nemzetiségű nagyapjával, akit onnan vitt el tíz gépfegyveres férfi.

Mindannyian az úgynevezett forradalmi gárda, a nép nyelvén leginkább rablóbandának nevezett szabadcsapatok tagjai voltak. Ők szedték össze aznap a környékbeli szudétanémeteket. Nem sokkal később lövések dördültek a közeli erdőben. Aztán az egyik gárdista visszatért, s megparancsolta a megriadt cseh férfi aknak, hogy ássák el a tetemeket. Másnap a 16 éves Josef pontos helyszínrajzot készített a tömegmészárlás színhelyéről, amelyet ma is őriz. Szüleivel együtt rövidesen őt is kitoloncolták Bajorországba.

A rendszerváltás után viszszatért szülőfalujába és a prágai belügyminisztérium engedélyével ásatásokba kezdett, hogy hozzátartozóit és ismerőseit tisztességesen eltemettethesse. Ám a tetemeket nem találta meg. Az idős falubeliek közül néhányan megsúgták neki, hogy az 1948-as kommunista hatalomátvétel után idegenek jelentek meg az erdőben, kiásták és állítólag valahol a környéken elégették az áldozatok földi maradványait.

Pavel Polák, a cseh közszolgálati rádió (CR) és Klaus Brill, a Süddeutsche Zeitung munkatársa fél éven át közösen kutatott a tények és tanúk után. A bajor oknyomozó újságíró tavaly megtalálta Hasenöhrt, cseh kollégája pedig abba a faluba kalauzolta el őt, ahol a tragédia megtörtént. Felkutatták azt is, hogy a tömegmészárlást végrehajtó pribékek parancsnoka Karel Srp, önmagát hol csehnek, hol pedig németnek kikiáltó helybeli volt. Bátyját a hitleri náci párt egyik fanatikusaként ismerték, róla pedig még a feleségének a családja is azt rebesgette, hogy a Gestapo besúgója. Mielőtt megérkezett a Vörös Hadsereg, Srp eltűnt, majd a forradalmi gárda parancsnokaként tért vissza. Aztán ismét nyoma veszett. Polák kiderítette, hogy évtizedekig az egyik távoli ipari központban dolgozott munkásként. Négy éve halt meg. Igyekeztek megtudni azt is, valójában mi lett az áldozatokkal, de erre vonatkozóan nem találtak sem dokumentumot, sem tanút.

A tömegmészárlásról egy időben számolt be a cseh közszolgálati rádió és a német újság. Már ez is nagy visszhangot váltott ki, hiszen ilyesmi először fordult elő. Bajorországban ezenkívül a korábbiaktól eltérő hangvételű, a tényekre és nem csupán az érzelmekre alapozó riportra figyeltek fel. Csehországban pedig sokan azért kapták fel a fejüket, mert itt évtizedekig tabutéma volt a szudétanémetek embertelen kitoloncolása, legalább húszezer, a német adatok szerint viszont csaknem százezer, többségében vétlen személy meggyilkolása.

– A cseh és a német történészek már csaknem két évtizede higgadt párbeszédet folytatnak a második világháborút követő szörnyűségekről is. Itt az ideje, hogy a közvélemény is szembesüljön a tényekkel, számoljon le a vétlen, illetve a bűnös nemzetről alkotott mítoszokkal és egyéb előítéletekkel. Bajor kollégámmal ezt a folyamatot igyekeztünk a magunk eszközeivel erősíteni. Kaptunk felháborodott leveleket és telefonokat is, de a legtöbben, főleg a fiatalok megköszönték, hogy igyekeztünk felderíteni az igazságot, amellyel hozzájárulhatunk a tényleges cseh–német megbékéléshez – nyilatkozta lapunknak a prágai riporter.