Boriszovot a szélsőjobb mentette meg

A bolgár jobbközép kormány a szélsőjobb segítségével élt túl egy bizalmatlansági szavazást. A kabinettel kapcsolatos korrupciós vádak még tisztázatlanok.

A csütörtök esti szavazást 140 igen szavazattal, 60 ellenében, 14 tartózkodás mellett nyerte meg a Bulgáriát kormányzó Boriszov-kabinet. Mellette szavazott egységesen pártja, a jobbközép GERB és a szélsőjobb, nacionalista Ataka 21 képviselője és pár független. A kormányt kívülről támogató „régi jobboldali” Kék koalíció tartózkodott a szavazásnál.

Bojko Boriszov miniszterelnök azért kért bizalmi szavazást a nemzetgyűlésben, mert vagy tíz napja az ország az ő személyét és a kormányát illető korrupciós vádaktól volt hangos. Január 14-én jelent meg a Galeria című hetilapban három felvétel, amelyet több is követett. Ezek állandó szereplője volt Vanyo Tanov a bolgár vámőrség főnöke, aki, hol a kormányfővel, hol a pénzügyminiszterrel, hol saját beosztottjaival tárgyalt. Kiderült, hogy a főfináncot hivatalosan hallgatták le. A felvételek szerint Boriszov felszólította Tanovot, hívja vissza embereit a Ledenika sörgyárból, mert ő, mármint a kormányfő, ígéretet tett erre a tulajdonosnak. A lehallgatott beszélgetésekből az derül ki, hogy a korrupció a legmagasabb szinteket szövi át továbbra is Bulgáriában. Boriszov és politikai barátai azt állítják, a felvételeket manipulálták. A titkosszolgálatnál eltűntek az eredeti lehallgatások.

A parlamenti ülésszak előtt a kormánypárt provokációt, hamisítást kiáltott. Azt állították, hogy a hangfelvételek közlése a Galeriát tulajdonló volt titkos ügynök üzletember ügye, aki házi őrizetben van, illetve egy szocialista képviselőé. Ez az érvelés nem győzte meg a GERB jobboldali szövetségeseit, akik eddig többnyire támogatták Boriszovot. Az EU is érdeklődött a hangfelvételek iránt, s az amerikaiak is gyors tisztázást szeretnének. Ez feltehetően elmarad, Boriszov kormányfő ugyanis bejelentette: külföldre küldi a hangfelvételeket, hogy ottani szakértők állapítsák meg, történt-e manipuláció. Azt is mondta, ő akár a rendkívüli választásokba is belemenne, de ősszel elnökválasztás is esedékes Bulgáriában. Akkor viszont az átmeneti időben a távozó baloldali elnök Georgi Parvanov kormányozná az országot egy ügyvezető kabinettel.

Az eset rosszul jött a bolgár kormánynak, amely nagyon számított az idei Schengen-belépésre. Ezt azonban a német–francia kettős tiltakozása megakadályozta. (Az EU-t most elnöklő magyar kormány állítólag azt javasolja, hogy Bulgária kerüljön be a zónába, de csak a légiforgalmat illetően – írták bolgár hírportálok.) Az ellenzők arra hivatkoztak, hogy a bolgár (és román) államapparátus anynyira korrupt, hogy nem lehet rájuk bízni a közös határok védelmét, illetve az ehhez szükséges adatbázis kezelését.

Bojko Boriszov a bizalmatlansági szavazáson
Bojko Boriszov a bizalmatlansági szavazáson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.