Viharos nyitány, viharos folytatás
Ön ebédre invitált, de elment az étvágyam – harsogta Orbán Viktor felé fordulva Daniel Cohn-Bendit, a zöldek frakcióvezetője a szerda délelőtti európai parlamenti ülés zárásakor. A vitában, különösen annak végén, elszabadultak az indulatok. Ilyen elnökségi bemutatkozásra veterán törvényhozók, parlamenti munkatársak sem emlékeznek.
A soros elnökség programjának ismertetésére az EP strasbourgi plenáris ülésére érkező Orbán Viktor kormányfő persze tudta, mire számíthat, hiszen már kedd este a frakcióvezetők zöme értésére adta: nem hagyja szó nélkül a médiatörvényt. S így is történt, ám Orbán reagálása és vádja, hogy a képviselők Magyarországot és a magyar népet sértegetik, mindenkit meglepett. Többeket arra késztetett, hogy határozottan visszautasítsák Orbán értelmezését.
Már a vita elején is észlelhető volt némi zúgolódás a teremben, amelyet a képviselők nem töltöttek meg. A zöldek leragasztották a szájukat, és az üres magyar címlapokra emlékeztető plakátokkal tiltakoztak. Az akció befejezésére Jerzy Buzek parlamenti elnök felszólította őket.
Az ülés elején az Erős Európa címet viselő, egyébként általános elégedettséget keltő magyar elnökségi programot ismertette Orbán, a válságkezeléstől a horvát csatlakozásig. Ám már az őt követő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szóba hozta az utóbbi hetekben egyre nagyobb feszültséget keltő médiatörvényt, azt hangoztatva, hogy a szólás- és sajtószabadság az unió „szent értéke”. Elmondta, hogy még a héten újabb levelet kap a magyar kormány a kényes pontok felsorolásával, és ha megjön Brüsszelbe a válasz, akkor megkezdődnek a konzultációk, amelyek végén változhat a magyar szabályozás – ahogyan arra maga Orbán Viktor is ígéretet tett.
A bizottsági elnököt a felszólalók sorában követő frakcióvezetők azonban mind belementek a médiatörvény taglalásába, illetve bírálatába. A Fideszt is magában foglaló Európai Néppárt nevében Joseph Daul óvatosan fogalmazott, a szabadság és a demokrácia elkötelezettjeként írta le Orbánt és pártját, s csak annyit jegyzett meg, hogy a magyar kormány bizonnyal változtat a médiatörvényen, ha az Európai Bizottság jogos kifogásokat talál.
Ám Martin Schulz, a szocialisták és demokraták vezére kevésbé mutatkozott udvariasnak. Méltatta Orbán antikommunista érdemeit, de kiemelkedő politikusként emlékezett meg Horn Gyuláról, aki megnyitotta a magyar határt a német menekültek előtt. Azzal folytatta, hogy az EU jog- és értékközösség, ahol a média ellenőrzi a hatalmat, és nem fordítva. Az nem megy – nyomatékosította –, hogy a kétharmados parlamenti többség által kinevezett médiatanács mondja meg, mely hír kiegyensúlyozott, és melyik nem.
– A nagy győzelem nagy veszély, és nagy bukás is lehet belőle – idézte Nietzschét Schulz, aki az Európai Tanács épületében lefektetett történelmi tablón szereplő 1848-as térkép bemutatását is megkérdőjelezte. – Milyen üzenet ez? – kérdezte.
Ismét felszólította Orbán Viktort, hogy a médiatörvényt vonja vissza.
Márai Sándorra, kedvenc írójára hivatkozott Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető, volt belga kormányfő, aki szerint az irodalmi remekek nem születhettek volna meg a mai magyar sajtószabályozás közepette. – A médiaszabályozás célja nem a korlátozás, hanem a pluralizmus biztosítása – figyelmeztetett.
A zöldek szeretik Magyarországot – szögezte le Cohn-Bendit, visszaemlékezve gyermekkori élményére, hogy sírt, amikor amagyarok kikaptak az 1954-es focivébé döntőjében; vagy az ’56-os eseményekre, és kiemelte Orbán Viktor szerepét a kommunista rendszer összeomlasztásában. Ám szerinte a magyar kormányfő Európa Chávezévé válhat, mert ma már nem érti a demokrácia működési mechanizmusát. A kiegyensúlyozottságot a médiában ugyanis nem lehet megkövetelni és előírni.
– Vajon Nixon kiegyensúlyozottnak találta a Watergate-ügy részleteit felszínre hozó cikkeket, vagy Bush elnök az iraki fogolytáborokban folyt kínzásokról szólókat? – tette fel a költői kérdést, megtoldva egy megjegyzéssel: húsz éve Orbán még tudta, amit mára elfelejtett. – Vajon miért nem üdvözölte a tunéziai demokratikus változások ígéretét mint soros elnök? – tűnődött Cohn-Bendit.
A britek irányította Európai Konzervatívok és Reformerek nevében Bokros Lajos fejthetett ki véleményt. Ő nemcsak a médiatörvényre utalt, hanem törvények sorára, amelyek korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét, csorbítják a jegybanki függetlenséget, a gazdagokat támogatják a szegények kárára, legalizálják az adócsalást (pálinkafőzés), felszámolták a Költségvetési Tanácsot, mint Venezuelában, zsarolással pedig a magán-nyugdíjpénztári rendszert, mint Bolíviában.
A kétórás vitában rengetegen kértek szót, de kevesen értékelték az elnökségi programot, és többen kerülgették a médiatörvényt. A néppártiak Orbán Viktor és a Fidesz demokratikus hagyományának megkérdőjelezhetetlenségét hangsúlyozták –míg mások inkább bírálóan léptek fel, aggodalmuknak adtak hangot az elnökség esetleges gyengülése miatt. Az osztrák szocialista Hannes Swoboda is megemlékezett az ’56-os forradalomról, és reményét fejezte ki, hogy a médiatörvény megfelel majd e szabadságharc szellemének. A szintén osztrák szociáldemokrataJörg Leicht fried arról faggatta volna Orbánt, vajon milyen érzés egykori liberálisként a „totalitárius rendszer határáig” elvezetni az országot.
Talán ez ütötte szíven Orbán Viktort, talán más, de kissé rekedten és láthatóan dühösen, megrendülten emelkedett szólásra, hogy megválaszolja a támadásokat. – Önök a múltban élnek – támadott élesen vissza –, hogyan képzelik, hogy a XXI. században ellenőrizni lehetne a hírfolyamot? Mi is az interneten és a Facebookon nyertük meg a választásokat.
Azt hangoztatta Orbán, hogy a képviselők tévedésben élnek a médiatörvényt illetően, amely például nem teszi lehetővé pénzbüntetés kiszabását kiegyensúlyozatlan hírközlés esetén. Nem említvén az 1996-os médiatörvényt, azzal érvelt, hogy a kommunista rendszerben, 1986-ban született szabályozást újítják most meg. Azért, mert Magyarországon „a jogállam újjáépítése” folyik, és például bírósági eljárások folynak a titkosszolgálatok politikai célú felhasználása miatt, a békés tüntetőkre támadó rendőrök ellen vagy a közérdekű adatok meghamisítása okán.
Demokratikus elkötelezettségének megkérdőjelezését Orbán Viktor azzal utasította el, hogy a médiatörvény bírálata rendben van, de „egy országot, egy népet nem lehet sértegetni”. Erre nagy zúgolódás támadt a teremben, hiszen a vitában éppen hogy méltatták a szónokok a magyar nép szerepét a kommunizmus bukásában és a demokrácia kiterjesztésében. A kormányfő jelezte: készen áll arra, hogy az EU-ról és a magyar belpolitikáról is vita folyjék. A válasz végén azonban az Orbán által név szerint is említett Schulz még szót kért Buzektől, hogy megerősítse, a médiatörvénnyel van baja, nem a magyar néppel, amely előtt tisztelettel hajol meg. Cohn-Bendit szintén reagálni akart, hogy megvilágítsa Orbánnak: a demokráciában az igazság nem szükségképpen a többség oldalán áll.
Válságkezeléstől a romastratégiáig
Az erős Európa megteremtése legalább akkora kihívás, mint volt húsz éve az egységes Európa létrehozása – mondta Orbán Viktor, ismertetve a magyar elnökség programját, amely egyhangú támogatást kapott. Azt, hogy Magyarország hat hónapon át irányíthatja az unió munkáját „történelmi igazságtételnek” nevezte azon állam számára, amely először bontotta meg a kommunista rendszert 1956-ban.
A ma legnagyobb kihívása Orbán szerint az adósságválság, amelyen csak munkahelyteremtéssel lehet úrrá lenni. – S ha nem költünk többet, mint amit megtermelünk, hogy ne hagyjunk gyermekeinkre további terheket. A diagnózisban egyetértés mutatkozik, de a terápiában nem, holott nincs túl sok idő a vitára, ezért (utalt Orbán a magyar gazdaságpolitikára) a szokatlan módszereket sem lehet egyből elutasítani.
A teendők listáján szerepel a lisszaboni szerződés módosítása, hogy állandó pénzügyi mentőalapot hozhassanak létre az eurózóna tagállamai; a gazdaságpolitikai koordinációt elmélyítő hat jogszabálytervezet elfogadtatása június végéig; az európai szemeszter beüzemelése; az egységes belső piac fejlesztése; az energiapolitika, az innováció; a Duna-stratégia és az európai romastratégia. (B. M.)
