Azóta pedig, hogy Hu Jintao utoljára a Fehér Házban járt, a világválság újraosztotta a belépőket a globális színpadra. Ezzel Peking jól járt, Washington pedig nem. De ne ragadjunk le a gazdaságnál: ugyanezen pár év alatt a tízszeresére nőtt például az itteni Konfuciusz Intézetek száma.

Ez amerikai szemmel sem éppen lassú tempó, kínaival viszont egyenesen szédítő. Hu mostani washingtoni útja, amelyen – most először – a legnagyobb pompát, az állami díszvacsorát is megkapja, lassan beérő emancipációs folyamat eredménye. Jiang Zeminnek is kijárt itt ugyanez a kegy tizenhárom éve, de az még egy másik Kína volt. Most már arról van szó: az arany- és az ezüstérmes ülhetett szerda este a fehér abrosszal terített asztalhoz. Kétoldalú vitáik közül számos gazdasági természetű, és – bár nagyok a nézeteltérések – vannak időnként az Egyesült Államoknak ilyesféle gondjai más országokkal is. Vámok, a versenyképességet rontó állami szubvenciók, nem megfelelő, a külföldieket hátrányosan érintő befektetői környezet. Az „árfolyamháború”, a súlyos amerikai passzívummal járó külkereskedelmi egyensúlyhiány – ezek pedig a világgazdaság óriásaihoz illő vitás kérdések.

Ám – ha lehet ilyet írni – nincs bennük semmi különös ahhoz képest, hogy a világ vezető demokráciája és vezető diktatúrája adott egymásnak gyertyafényes randevút. A szerdai The New York Times arról ír: a kínaiak rendkívül érzékenyek a protokollrészletekre. Most aligha lehet panaszuk. Hiába járt Obama Pekingben, és találkozott számtalan alkalommal Huval nemzetközi eseményeken, a szmokingos formalitás minőségileg más. És Washingtonban sokan látják ennek a kockázatát. – Egy Nobel-békedíjas bankettet ad egy olyan vezetőnek, aki bebörtönöz egy másik Nobel-békedíjast. Milyen béna helyzet ez! – mondta Liu Xiaobóra utalva George W. Bush korábbi elnök Ázsia-tanácsadója.

„A történelem azt mutatja, hogy a társadalmak harmonikusabbak, az országok sikeres(ebb)ek, a világ pedig igazságosabb, amikor minden ország és minden nép jogait tiszteletben tartják, ideértve minden emberi lény egyetemes jogait” – hangoztatta Hu oldalán Obama, kivágni igyekezve magát a helyzetből. Az amerikai üzenet most az lenne: megkaptad a csillogást, amire vágytál, és köszönjük a 45 milliárd dolláros exportcsekket, amit kitöltöttél. (Ekkora, Amerikát szolgáló üzleteket hozott „ajándékba” Hu, köztük – 19 milliárd dollár értékben – kétszáz Boeing gép vásárlását jelentve be. Az USA egyes óriáscégei, mint a General Electric vagy a Microsoft, amelyek marketingje viszont nem egy tollvonással dolgozik, jobb feltételeket, barátságosabb üzleti környezetet követelnek az ázsiai országban.)

Cserébe viszont egyre inkább beszélni fogunk arról is: emberjogi nyitással, reformokkal foglalhatod el a gazdaságilag egyébként téged már megillető helyet. Már, ha nem egyetlen, gyertyafényes vacsorára gondoltál.