Nem egészen huszonnégy órát töltött Mohamed Ganussi kormányában a tunéziai központi szakszervezeteket képviselő három ellenzéki miniszter: szervezetük követelésére kedden délben lemondtak. Alighanem az utca hangja késztette őket távozásra, hiszen a rendkívüli állapot rendelkezéseinek fitytyet hányva kedden is mintegy ezer tüntető gyülekezett a főváros központjában, követelve a korábbi állampárt, az Alkotmányos Demokratikus Tömörülés (RCD) feloszlatását és a bukott rezsim népszerűtlen minisztereinek eltávolítását a kormányból. A rendőrség az elmúlt hetekre jellemző módon lépett fel ellenük, erőszakosan, könnygázzal oszlatva szét a tömeget. Először jelent meg a felvonulók között a betiltott Ennahda iszlamista mozgalom több aktivistája, köztük a 20 éves börtönbüntetésből tavaly szabadult Szadok Suru, az Ennahda volt elnöke. Az iszlamisták jelenlegi vezetője, a londoni emigrációban élő Rasid Ganussi (a miniszterelnök névrokona) jelezte, hogy visszatérni készül hazájába, de még nem döntötte el, hogy indul-e a hat hónap múlva esedékes elnökválasztáson.

Nem hagyott viszont kétséget elnöki ambíciói felől Monszef Marzuki, a tunéziai politikai ellenzék történelmi vezetője, a Kongresszus a Köztársaságért (CPR) párt 65 éves vezetője, aki tegnap érkezett haza Tuniszba. Az orvosprofesszor párizsi száműzetéséből bíztatott intenzív ellenállásra, mert az átmeneti kormány szerinte színjáték, semmi mást nem szolgál, csak a Szaúd-Arábiába távozott Ben Ali egykori fegyverhordozóinak túlélését. Marzuki szerint irreális elképzelés volt a választások 60 napon belüli megtartása, a módosított határidő, fél év viszont elégnek tűnik az átmenetre, az új pártok bejegyzésére. Az eddigi legális ellenzéket Ben Ali „díszleteként” jellemezte, akiknek nincs kapcsolatuk a néppel, a diktátorral együtt el kell tűn niük. A valódi ellenzék tagjai vagy börtönben ülnek, vagy külföldi emigrációba kényszerültek, ahonnan Interneten, Facebookon, a szakszervezeteken, vagy az al-Dzsazírához hasonló médiumokon keresztül szervezték a tuné ziai ellenállást. Marzuki szerint Ganussi miniszterelnök kísérlete, Ben Ali rendszerének megreformálása lehetetlen vállalkozás. Szerinte átmenetileg a hadsereg kezébe kellene adni a hatalmat. Ellentétben a gyűlölt rendőrséggel a hadsereg soha nem emelt kezet saját népére. Marzuki nem titkolja: keserűen kellett tudomásul vennie, hogy Párizs évtizedekig hallgatott és elfogadta Ben Ali korrupt, népelnyomó rendszerét. Ezzel a hallgatással a franciák sem értékeiket, sem érdekeiket nem védték.

Tunéziában mindenki tudott Ben Ali, s különösen második felesége, az egykori fodrásznő, Leila Trabelszi harácsolásáról, de beszélni senki sem mert róla – emlékszik vissza Pataki Pál, volt tuniszi magyar nagykövet. A tunéziai gazdaság jószerével a „család”, azaz a feleség, annak tíz testvére és azok pereputtya rendelkezett, valóságos maffiamódszerekkel szivattyúzta ki a pénzt az ország gazdaságából. A „család” tulajdonában bankok, export-import vállalatok, szállodák, ingatlanok, telefonhálózatok, autószalonok is voltak.

Tuniszban demonstráltak tegnap a szakszervezetek felhívására