Jönnek a politikai csetepaték
Kongatják a vészharangot Portugália felett. Bár a múlt héten sikerült elegendő pénzre szert tennie, elkerülve ezzel a mentőcsomagot, a válságból ettől nem lábalt ki. A mediterrán térség még komoly feladatok elé állíthatja a magyar EU-elnökséget is. Persze sejteni lehetett már decemberben, hogy a nyári terveket felülírja az élet: a magyar elnökségnek elsősorban az unió pénzügyi válságát kell majd kezelnie. Furcsa pozícióból, hiszen eközben nem is vagyunk tagjai az euróövezetnek. Ám ez még nem feltétlenül ad okot az aggodalomra, a minket az elnöki székben követő lengyelek, majd a dánok is „kívülállók”.
Katinka Barysch, a londoni CER elemzője nemrég azt írta, hogy a magyar is csak háttérelnökség lesz, az ügyeket valójában a brüsszeli eurokraták viszik. A feladat, ha úgy tetszik, adott: az úgynevezett gazdasági kormányzás bevezetése. Ennek lényege az eddig egymástól független gazdaságpolitikák összehangolása, ami merőben új helyzetet teremthet az unión belül. A problémákkal ugyan mindenki tisztában van (Észtország, Svédország és Luxemburg kivételével az összes tagállam túllépte a háromszázalékos költségvetési hiányt, „elszállt” az államadósság is, miközben Németország kivételével alig van növekedés), de kérdés, hogyan lehet ebből a helyzetből kivergődni?
Brüsszel úgy látja, hogy a problémákra európai, vagyis közös megoldást kell találni, különben egymást követhetik a csődök és a mentőcsomagok. Magyar szempontból mindenképpen érdekes lesz látni, miként képviseli majd a kormány – EU-elnökként – a költségvetési fegyelem ügyét, aminek korábban nem volt éppen elszánt híve.
Diplomáciai tehetségre is nagy szükség lesz, mert a háttérben jókora politikai csetepaték várhatók. Még senki sem tudja pontosan, melyek lesznek a gazdasági kormányzás eszközei, és milyen szankciók társulnak hozzá. Melyik kormány fedi fel szívesen a kártyáit, mutatja be szívesen a költségvetési terveit az Európai Bizottságnak, hogy a többi pénzügyminiszterelcsámcsogjon a részleteken, és kifogásoljon ezt-azt? Eddig Európában ez nem volt szokás: a nemzetállamok kínosan vigyáztak arra, hogy senki se sértse meg a szuverenitásukat, ne kukkanthasson be a kasszába. Meg is lett az eredménye, a kreatív könyvelés kiválóan működött (nem csak a görögöknél).
A magyar elnökség közepére, a márciusi csúcstalálkozóra talán az új keretekkel is jobban tisztában leszünk, de addig is érdekes lenne belehallgatni, hogy mit mond pél dául Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek a spanyol, a portugál vagy a görög kollégája, amikor nagyobb fegyelmet és kevesebb költekezést követel tőlük. (Arról az összefüggésről nem is beszélve, hogy ha költekeznek, vagy hitelt vesznek fel, ez jó esetben a német vállalatokat/pénzintézeteket hizlalja.)
De ez csupán az egyik fele a történetnek: Európa nemcsak adóssággal küzd, hanem munkanélküliséggel is. Ám amíg nincs gazdasági növekedés, addig új munkahelyeket sem nagyon lehet teremteni (az Európa 2020 elnevezésű versenyképességi stratégiát pedig addig nyugodtan el is lehet felejteni). A rekorderek a spanyolok 20 százalékkal, de az állástalanság másutt is meghaladja a 10 százalékot. Ez csökkenti a fogyasztást, viszont komoly terheket ró a szociális ellátórendszerre – és persze társadalmi feszültséget gerjeszt. Láttuk a görög tiltakozásokat a megszorítások ellen, a nem mindig erőszakmentes francia vagy a brit demonstrációkat.
Az európai társadalommegszokott egy életszínvonalat (és egy tisztességes védőhálót), s ebből nem szívesen enged. Az elégedetlenségből könnyen hasznot húzhatnak a szélsőséges politikai mozgalmak, az idegenellenes és bevándorlásellenes pártok. Mivel a magyar elnökség a társadalmi kohéziót és a szociális Európát is szeretné támogatni, erre is oda kell figyelnie.
Lehetünk persze profi elnökök, Európa jövője szempontjából az lesz döntő, hogy mit akar (és mire lesz hajlandó) Németország. Ezért érdemes odafigyelni a német jelzésekre. Amikor Angela Merkel kancellár Wirtschaftsregierungról, vagyis gazdasági kormányzásról beszélt, sokan felkapták a fejüket a németek „túlhatalmától” tartva. Csakhogy a németek ma Európa legsikeresebb gazdasága, a tavalyi 3,6 százalékos növekedésükkel egyértelműen kilábaltak a válságból. Ebben nagy része van a Kínába irányuló exportnak: az EU kínai exportjának 50 százalékát német vállalatok adják. Pekinggel más szempontból is számolni kell – egyfajta csendestársként szépen bevásárolnak európai államkötvényekből. Ezen sem árt rajta tartani a fél szemünket.
