„A kormányt segítették a szankciók”
– Tizenegy évvel ezelőtt, amikor az Osztrák Néppárt hátat fordított a szociáldemokratákkal alkotott nagykoalíciónak, s a szélsőjobboldalinak minősített Szabadságpárttal (FPÖ) állt össze, az Európai Unió szankciókat rendelt el az osztrák kormánnyal szemben. Az intézkedéseket kilenc hónap után visszavonták. Milyen következményekkel járt az uniós fellépés?
– Az elemzők szinte egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy a szankciók kimondottan segítettek a néppárti–szabadságpárti (ÖVP/FPÖ) kormánynak. Igazolódott az a szociálpszichológiai alapigazság, hogy ha adódik egy külső ellenség – mint az unió –, az akkor az országon belül összefogást, azonosságérzést szül.
– Milyen belpolitikai reakciókat váltott ki az Ausztria elleni fellépés? Radikalizálódtak a jobboldali erők, akcióba lépett a baloldal?
– Az egyes politikai táborok önmagukon belül váltak összetartóbbá. A baloldal olyan elszántan tüntetett, hogy a kormány csak egy föld alatti folyosón mert a Hofburgba menni, s letenni esküjét. A tiltakozás a Szabadságpárt (FPÖ) ellen irányult, a néppárti–szabadságpárti (ÖVP/FPÖ) kormány alatt minden csütörtökön tiltakozó tüntetéseket tartottak. Az igazi szélsőjobbosok csak kisebbséget alkottak akkor is, a közbeszéd azonban radikalizálódott. A mérsékelt jobboldal is a szélsőségesekhez hasonló tónusban kezdte gyalázni az uniót és a többi tagországot.
– Hogyan reagáltak a politikusok a szankciókra? Vádolták-e egymást azzal, hogy külföldön kiteregették a szennyést?
– A hatalmon lévő ÖVP ésaz FPÖ éppen úgy, mint az ellenzéki szociáldemokraták arra használták ki a helyzetet, hogy még inkább élezzék belpolitikai vetélkedésüket. Kölcsönös volt a vádaskodás, az egyik fél azt állította, hogy a szankciókról a koalíció tehet, mert az FPÖ-t beemelte a hatalomba, a másik azt, hogy valójában az ellenzék szervezte a nemzetközi tiltakozást. A kulisszák mögött, Brüsszelben és külföldön a kereszténydemokrata kancellárpárt és az ellenzéki szociáldemokraták igyekeztek együttműködni, hogy Ausztria uniós pozícióját helyreállítsák, miközben itthon, Ausztriában továbbra is kígyót-békát kiabáltak egymásra.
– A kívülről érkező nyomás segítette-e Wolfgang Schüssel kancellárt, hogy kihagyja a kormányból az FPÖ vezérét, az azóta autóbalesetben elhunyt Jörg Haidert?
– A döntés, hogy Haider kimarad a kormányból, nem a külföld nyomására született. Schüsselnek erre azért volt szüksége, hogy pártfrakciója, s talán a köztársasági elnök is megszavazza a koalíciót. Haider stratégiai hibát követett el, amikor azt hitte, hogy kettős játékot játszhat: alkancellárja bent dolgozik a bécsi kormányban, ő pedig ellenzéki politikusként lázít Karintiában.
– Hosszabb távon változott az osztrákok uniós érzülete?
– Meglepő módon végül csak csekély negatív érzés maradt az osztrákokban az unióval kapcsolatban. Az euroszkepticizmusuk jóval a 2000-es szankciók után, a legnagyobb napilap, a Kronen Zeitung kampánya nyomán erősödött meg.
– Az osztrák sajtó csatlakozott ugyan a magyar médiatörvény elleni nemzetközi bírálatözönhöz, az osztrák kormány azonban hivatalosan nem foglalt állást.
– Ausztrián belül is akadt az elmúlt években törvényértelmezési vita a politika és a média között, például szerkesztőségi titkokat illetően. S bár ez a magyar törvényhez képest nem minősíthető komoly konfliktusnak, azért az osztrák kormány nem akar most egyértelműen tiltakozni. Ami pedig az EU-t illeti: összehangolt véleménykifejtésre, fellépésre az immár 27 tagú unió kormányaitól egyáltalán nem lehet számítani.
A szankciók: Antonio Guterres portugál miniszterelnök mint a soros elnöki tisztet betöltő ország kormányfője jelentette be, hogy a tagállamok kormányai megszakítanak minden hivatalos kétoldalú kapcsolatot az osztrák kormánnyal, nem támogatják a nemzetközi szervezetek tisztségeire jelentkező osztrák jelölteket, a tagállamok fővárosaiban az osztrák nagyköveteket csak „technikai szinten” hajlandók fogadni.
