Brian Cowen széke inog

Brian Cowen ír miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy nem mond le önként a kormányzó Fianna Fáil párt vezetéséről, bár pártján belül is többen bírálják amiatt, ahogy Írország Európában rekordméretűnek számító államháztartási deficitjét kezeli.

A kormányfő egyben bejelentette, hogy kedden a párton belül titkos szavazást tartanak arról, maradjon-e a Fianna Fáil vezetője. Csak akkor távozik, ha a voksoláson a többség azt kívánja. Ezzel kívánja azt megelőzni -mint fejtegette -, hogy pártjának kormánybeli tagjai közül valaki bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen ellene, tehát a miniszterelnök ellen.

Az elmúlt napokban Brian Cowen pártja parlamenti képviselőivel tárgyalt, akik közül sokan azt akarják, hogy azonnal távozzon a párt éléről. Ebben az esetben ugyanis új vezetővel készülhetne a Fianna Fáil a tavaszi választásokra, miután szerintük Cowen személyével kedvezőtlenek a párt kilátásai. A párton belül többen is Brian Lenihan pénzügyminisztert vagy Micheal Martin külügyminisztert említik lehetséges utódként.

Mint az AP jelentette, megfi gyelők szerint kérdéses, hogy a dublini kormány hivatalban tud-e maradni a márciusi választásokig, s képes lesz-e elfogadtatni azt a törvényt, amely – az Európai Unió és az IMF követelésére – 67,5 milliárd euróval mérsékli az ír államháztartás hiányát. Hiszen fenáll annak a lehetősége is, hogy az ellenzék nyújt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. Gerry Adams, a nacionalista Sinn Fein vezetője szerint minél tovább marad hatalmon a mostani kormány, annál nagyobb kárt okoz a gazdaságnak és az ország tekintélyének.

Brian Cowen 2008 óta tölti be a miniszterelnöki tisztet, s a Fianna Fáil 1987 óta kormányozza az országot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.