Magasabb sebességre kapcsol a WikiLeaks

Kedd délelőtt mindössze tízperces ügyrendi meghallgatáson jelent meg a belmarshi kerületi bírák előtt Julian Assange, a WikiLeaks alapítója. Jelentések szerint a volt újságíró csak a nevét és a címét hitelesítette. A médiaérdeklődés miatt a tárgyalásra a bűnügyi bíróságon került sor, ahol általában komoly kockázatot jelentő vádlottakkal foglalkoznak.

A svéd hatóságok bűncselekmények gyanúja miatt kérték Londontól Assange kiadatását, egy nővel szembeni nemi erőszak, illetve egy másik szexuális zaklatása miatt. A 39 éves férfi tagadja a vádakat.

A meghallgatás során a járási bíró, Nicholas Evans bejelentette, hogy az ausztrál férfi kétnapos, teljes kiadatási tárgyalása február 7-én kezdődik. Az eljárásban most lényegében csak arról döntöttek: a februári procedúra idején Assange a londoni Frontline sajtóklubban szállhat meg, hogy elkerülje a többórás autóutat Norfolk grófságból.

A bíróság épületét elhagyva Assange közölte: felgyorsul a diplomáciai dokumentumok publikálása. A napokban svájci újságoknak adott interjúiban elmondta, hogy a kiszivárogtatások heti 400 ezer font (134 millió forint) veszteséget okoztak a WikiLeaksnek, miután amerikai pénzügyi társaságok (Mastercard, Visa stb.) nem továbbítják a felajánlásokat.

Február elején döntenek Assange kiadatásáról
Február elején döntenek Assange kiadatásáról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.