„Lehetetlen előre látni az ilyesmit”

Rengeteg ilyen zavart fickó él közöttünk. Környezete felfigyelt ugyan Jared Lee Loughner furcsa viselkedésének egy-egy mozaikkockájára, az egész kép csak utólag rajzolódik ki – mondja lapunknak az arizonai vérengzés kapcsán Mark Safarik amerikai kriminológus.

Mark Safarik huszonhárom éven át dolgozott az FBI-nál, közte A bárányok hallgatnak című mozifilmből is ismert Viselkedéselemző Központ vezető munkatársaként. A hat halálos áldozatot és több mint tucatnyi sebesültet követelő arizonai vérengzésről úgy véli: „rendkívül nehéz előre jelezni az ilyen szándékot, és gyakorlatilag lehetetlen megakadályozni.”

– A tömeggyilkosság nagyon ritkán bekövetkező esemény, évente talán húsz ilyen esettel találkozunk az Egyesült Államokban. Persze nem mind kap akkora nyilvánosságot, mint az arizonai vérengzés. Hiába vesszük sorra a körülményeket, amelyeket Loughner életéből ismerünk, problémáit a főiskolán, szöveges és videomegnyilvánulásait az interneten: ezekből ugyan egyértelmű, hogy kiábrándult, paranoiás személyiségről van szó, de hiányzik a közvetlen, a tett elkövetését előre jelző proaktív fenyegetés – állítja. Safarik szerint az alapprobléma az: „rengeteg ilyen zavart, társadalmilag izolált fickó él közöttünk, és ugyan a környezete felfigyelt furcsa viselkedésének egy-egy mozaikkockájára, de az egész kép csak utólag rajzolódik ki”.

– Egész „kultúrája” alakult ki az ilyesfajta viselkedésnek, az izoláltságnak, a befelé fordulásnak ebben az országban. Súlyosbítja a dolgot, ha az illetőt a környezete nem segíti, hanem leírja, megbélyegzi. A függőségproblémákkal megfejelve, mint Loughner esetében is történt, pedig különösen veszélyes gyúanyag alakul ki – teszi hozzá.

Ráadásul sokan most példaképnek tekinthetik a 22 éves arizonai fiatalembert. „Ez a legnagyobb félelmem: sokan most látják, mekkora nyilvánosságot és vele együtt figyelmet kap. Megfigyeltük már az ilyen mintakövetést iskolai lövöldözések, öngyilkosságok esetében is”.

Az FBI tavaly létrehozott egy terrorelhárító központot kifejezetten a Loughnerhez hasonló „magányos farkasok” lefülelésé re, de az nem a hozzá hasonló elkövetőkkel foglalkozik elsősorban. „Loughner ilyen értelemben nem terrorista. Ugyan a képviselőnőt vette célba, de Gabrielle Giffords csak az állam egyetlen, viszont számára könynyen megközelíthető képviselője lehetett az ő szemében. Ha Los Angelesben élne, akkor más lett volna a célpont”.

Safarik nem ért egyet azokkal, akik a laza amerikai fegyvertartási szabályok kritikáját is látják az arizonai vérengzésben. – Nem látok olyan okot, ami alapján ténylegesen meg lehetett volna tagadni tőle a fegyvervásárlást. Ugyan pszichés problémákkal küszködött, mint annyian mások, de odáig nem jutott el, hogy felmérték volna az elmeállapotát. Büntetlen előéletű volt. Ezzel még nem lehet felkerülni a tiltólistára. Ha a tömeggyilkosságra készülők nem vehetnek pisztolyt a boltban, akkor majd más módon jutnak fegyverhez – mondja.

Mark Safarik
Mark Safarik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.