Pontosan megértették, hogy a lisszaboni szerződés által létrehozott új uniós gépezetet most olajozni kell – ügyesen a háttérben maradtak, és nagyon sok mindent megoldottak.

Nagy szerepük volt abban, hogy január elsejétől működnek az új európai pénzügyi felügyeleti hatóságok. Sikerült tető alá hozniuk a fedezeti alapok és a magántőke-társaságok újraszabályozását is, egyezségre jutni a huszonhetek körében az európai szemeszter megindításáról, vagyis a gazdaságpolitikák és a költségvetési folyamatok öszszehangolásáról.

Kivágták magukat abból a csapdából is, amelybe a 2011-es uniós költségvetés vitájában kerültek. S a belgák elnöksége alatt állt össze az EU külügyi szolgálata is.

Az alapító tag Belgium persze jól eligazodik az uniós kérdésekben, az elnökség levezénylése rutinfeladat számukra. Tudják például, hogy ilyenkor nem szerencsés az egész stábot lecserélni. Az uniós ügyek nem osztják meg a politikusokat, akik csak a helyi kérdésekben nem tudnak megegyezni. Belgiumnak a júniusi választások óta ügyvezető kormánya van, vagyis a föderális szint ingatag, viszont a régiók stabilak. Ezt a stabilitást emelték át az elnökségükbe a belgák, hiszen a tanácsülések nagy részét éppen a régiós kormányok miniszterei vezették. A nagyon bonyolult belga politikai szerkezet alkalmassá teszi a közhivatalnokokat arra is, hogy az EU-tanácskozásokon az alkufolyamat semleges részvevőjeként tűnjenek fel.

Ennél is fontosabb, hogy a belgák pontosan megértették: a lisszaboni szerződés a soros elnökség szerepét csorbítja. Pontosabban az eredeti elképzelést állítja vissza, amely pusztán a kompromisszumok előmozdítójaként kezeli ezt a féléves tevékenységet. A belgák azzal tűntek ki, hogy olajozták a döntéshozatali mechanizmust, de nem tolakodtak az előtérbe. Igaz, az Európai Tanács állandó elnöke a belga Herman Van Rompuy lett, akinek jelenléte bizonyosan nem hátráltatta a hazai pálya előnyét élvező elnökség tevékenységét.

Hat hónap persze igen rövid idő a lassú uniós eljárásokban, s a belgák a magyarokra hagyják a stabilitási és növekedési paktum reformját. A jogalkotási javaslatokat az Európai Bizottság már előterjesztette, a német–francia (sőt brit) alku is megszületett – a lisszaboni szerződés Berlin által követelt módosításáért cserébe London elérte a 2014–2020-as büdzsé befagyasztását –, így a magyaroknak lényegében a nagy országok utasításait kellene követniük. Ha lehet valamit tanulni a belgáktól, ez az őszinte, semleges és persze értő közvetítőként való fellépés.