– Hogyan jutottunk idáig? – töprenghet GuidoWesterwelle pártelnök-külügyminiszter a német szabad demokraták (FDP)mélyrepülése láttán. Az FDP 2009 őszén még rekordmagasságban szárnyalt, a szövetségi választásokon a szavazatok 14 százalékát szerezte meg. Ehhez képest most 4 százalékon szerénykedik, még a parlamenti küszöböt sem éri el. A pártban forrnak az indulatok, a legtöbben egyértelműen Westerwellét teszik felelőssé a kudarcokért. (Hessen tartományban állítólag már azt is mérlegelték, hogy a közelgő önkormányzati választásokon a „Válassz minket, mi is Westerwelle ellen vagyunk” plakátokkal kampányolnak a liberálisok. Másutt óvatosan eltanácsolták a pártelnököt attól, hogy személyesen kampányoljon a tartományi vezetők mellett.)

Westerwellének a liberálisoknál hagyománynak számító vízkereszti pártkonferencián kell meggyőznie a hallgatóságot arról, érdemes kitartani mellette. A kritikákat hosszasan lehetne sorolni: külügyminiszterként nem volt elég határozott, alkancellárkánt nem képviselte elég keményen a liberális álláspontot a koalíción belül, ráadásul saját választóinak tett adócsökkentési ígéretét sem tudta betartani. Az FDP „ifjú gárdája” – három, harmincas éveiben járó politikus – nemrég a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent közös nyilatkozatban irányváltást követelt. Bírálták a párt leegyszerűsített programját (a mindenáron történő adócsökkentést), a kizárólag egy irányba (a CDU felé) nyitott vezetést, a csupán egyetlen (a tehetős) választói réteg képviseletét és a belső klikkesedést. Mindez nem megfelelő út egy liberális párt számára – érveltek. A gazdasági válság után valószínűleg Nyugat-Európa egyik legbefolyásosabb liberális pártja is válaszút elé került: meg kell próbálni újradefiniálnia, hogy hol húzódnak a gazdasági liberalizmus határai, és nyitniuk kellene középre is.

Bár a párt soraiból az utóbbi hetekben egyre többen követelték Westerwelle lemondását, elemzők szerint Stuttgartban valószínűleg mégsem lesz puccs. Westerwelle jó szónok, a trónkövetelők pedig egyelőre nyíltan nem merik támadni. A berlini Tagesspiegel szerint viszont már csak addig marad a helyén, amíg elő nem készíti a terepet az utódjának. Az azonban nincs kizárva, hogy külügyminiszterként akár a ciklus végéig megtarthatja a posztját. A helyzet nem épp megnyugtató a koalíciós partner uniópártok számára sem: Horst Seehofer, a bajor CSU elnöke szerint a koalíció sorsa áll vagy bukik a liberálisokon. Seehofer sürgette az FDP-t, hogy fejezze már be a belharcot. Főhet a feje Angela Merkel (CDU) kancellárnak is: az idén hét tartományi választáson kell megméretnie magát, ám a liberálisok jelenleg sehol sem (!) érik el a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot. Így szinte kilátástalan helyzetbe hozzák a koalíciós partner kereszténydemokratákat is, akiknek vagy abszolút többséggel kellene megnyerniük a választásokat, vagy más partner után kellene nézniük. Különösen kínos lenne a kudarc márciusban Baden-Württembergben, ahol a CDU 60 éve töretlenül kormányoz – most úgy fest, már nem sokáig.

Guido Westerwelle és Angela Merkel Reuters – Tobias Schwarz