Ahonnan a kígyók is menekülnek

Negyven napon, negyven éjjelen át ugyan nem zuhogott az eső, az Ausztrália északkeleti térségét elöntő árvizet mégis bibliai méretűnek tartják a helyi hatóságok. Queensland államban óriási – Franciaország és Németország egyesített területét kitevő – térség került víz alá, több mint húsz településen mintegy 200 ezer embert érint az elképesztő vízáradat – jelentette az AP. A megáradt folyók eddig 22 várost és települést öntöttek el részben vagy egészben. Az áradások szombat óta három ember halálát okozták.

Az áradások által eddig okozott kárt jóval több mint egymilliárd ausztrál dollárra, azaz több mint 203 milliárd forintra teszik. A természeti katasztrófa súlyosan érinti az alig 4,5 millió lakosú Queensland mezőgazdaságát. Mint a Reuters írja, a húsz magyarországnyi területet felölelő állam a világ egyik legnagyobb búzatermelője, a búzaföldek közel fele víz alá került. Hasonló sorsra jutott a tavalyi cukornádtermés közel húsz százaléka. Megállt a szintén jelentős gazdasági bevételt hozó szénkiteremlés is, mivel a szénmezők háromnegyedét víz borítja. Az Ausztráliából érkező hírek nyomán a chicagói árutőzsdén amájusi jegyzésű búzaárak tonnánként 23 dollárcenttel nőttek.

Ami az árvizet illeti, a legsúlyosabb helyzet Rockhamptonban alakult ki, a 75 ezer lakosú városban nem működik a reptér, a települést nem lehet se vasúton, se közutakon elérni. Az ausztrál légierő Hercules szállítógépei ugyan a levegőből ledobott, a többi között palackozott vizet, konzerveket, tartós tejet tartalmazó segélycsomagokkal igyekszik javítani valamit a katasztrofális helyzeten, de az ott élők alapvetően magukra vannak utalva. A kórházakat kiürítették, a rendőrség hatósági erővel bírta távozásra a házakból a vonakodó lakókat. Egyetlen házban sincs áram, mivel a szolgáltató biztonsági okokból kikapcsolta a szolgáltatást. Az állatok is menekülnek, többen rengeteg kígyót láttak az egyik országúton.

Brad Carter, Rockhampton polgármestere szerint elhúzódó katasztrófahelyzetre kell felkészülni, akár több hétig is eltarthat, amíg a folyók – köztük a Rockhamptonnál húzódó Fitzroy – visszanyerik normális vízszintjüket és a város reptere ismét használható lesz. A folyók jelenlegi vízszintje nyolc-tíz méterrel haladja meg a szokásosat. Anna Bligh, Queensland miniszterelnöke is úgy látja, hogy egész január rámehet az árvíz megfékezésére – derül ki a hírügynökségi jelentésekből.

Az áradásokért elsősorban a La Nina nevű óceánáramlatot teszik felelőssé, amely hatalmas monszunesőket hozott a Csendes-óceán nyugati térségébe. Ugyanakkor többen felvetették, hogy a meleg trópusi éghajlata miatt „Napfény államnak” is nevezett Queensland esetleg a globális felmelegedés áldozata lett. Az ausztrál lapokban megszólaló klímakutatók viszont szinte egybehangzóan azt nyilatkozták: a globális felmelegedés miatt az elkövetkező évtizedekben alapvetően szárazabb és jóval kevesebb esővel járó időjárásra kell számítani.

Julia Gillard ausztrál kormányfő rendkívüli szövetségi állami kormányzati segítséget ígért. Minden egyes felnőtt állítólag ezer ausztrál dollárnyi rendkívüli segélyt kap, illetve az érintett családoknak kedvezményes hiteleket nyújtanak a tönkrement házak újjáépítéséhez is.

Csaknem derékig érő vízben gázolnak azok az állatvédők, akik az árból mentettek ki egy kutyát a queenslandi Rockhamptonban
Csaknem derékig érő vízben gázolnak azok az állatvédők, akik az árból mentettek ki egy kutyát a queenslandi Rockhamptonban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.