A magyar kormány négy környezetvédelmi prioritással vág neki az EU-elnökségnek: elsősorban a vízpolitikával, a biológiai sokféleséggel, a klímaváltozással és a fenntartható erőforrás-gazdálkodással kíván foglalkozni. De elsősorban a vízzel. Magyarország azon lesz, hogy mire az elnökségi periódus lejár, látványosan előrehaladjanak az unió új vízstratégiájának, illetve a Duna-stratégiának az ügyei.

Amitől ez magyar téma lesz, az a speciális magyar szempontok megjelenítése: a szélsőséges időjárási és hidrológiai jelenségek kezelése (a klímaváltozás függvényében is), a víz által nyújtott ökológiai szolgáltatások szerepének kiemelése, illetve a nemzetközi együttműködés fontosságának előtérbe helyezése. Valójában arról van szó, hogy Magyarország nemcsak az időjárásnak, de a szomszédjainak is halmozottan ki van szolgáltatva vízügyi szempontból. Ezért szeretné az EU-szabályozást olyan irányba formálni, hogy valamelyest mérsékelje ezt a kiszolgáltatottságot.

Az ökológiai szolgáltatások pedig úgy kerülnek a képbe, hogy ha Európa nagy folyóit – mindenekelőtt a Dunát – nem csupán vízi útként, hanem élő rendszerként és zöldfolyosóként tekintjük, könnyebben ellen tudunk állni azoknak a külső és belső nyomásoknak, amelyek újabb vízlépcsők felépítését próbálják kikényszeríteni. Ezeket a célokat szolgálja majd egy nagyszabású nemzetközi tudományos konferencia az európai vízkészletek jövőjéről, és az is, hogy még a magyar elnökség időszakában megpróbáljuk kicsikarni az Európai Tanács politikai hozzájárulását a Blueprint for the EU’s waters címet viselő vízstratégiához.

A biológiai változatosság (biodiverzitás) örökzöld téma. Itt az előrehaladást az nehezíti, hogy a sokféleség megőrzésének szándékát végre be kellene építeni az uniós politikákba. (Hogy csak egyetlen példát említsünk: az agrártámogatási rendszer ma úgy működik, mintha kifejezetten a biodiverzitás csökkentése lenne az EU feltett szándéka.)

Reálisabb célkitűzés (lenne) a klíma- és energiapolitika kimozdítása a kátyúból. Az Európai Unió lélekben már a 30 százalékos önkéntes és egyoldalú széndioxid-kibocsátás-csökkentésnél tart, amit a világ többi része nyilván örömmel elfogadna, de a probléma nem ilyen egyszerű. A nemzetközi fórumokon – legutóbb a mexikói klímacsúcson – arról folyik a legkeményebb vita, hogy ki milyen mélyen nyúljon a zsebébe a fejlődőknek szánt klímavédelmi támogatások érdekében. (Nyilvánvaló, hogy az EU lesz globális szinten az első számú donor, de korántsem mindegy, mennyi jut a számlából az egyes tagállamokra.)

Hogy összességében a klíma lesz a legrágósabb falat, ezt a magyar kormány is tudja. Erre utal, hogy ez az egyetlen terület a környezetvédelmi kormányzatban, amelyet jelentősen megerősítettek. Az egykori Környezetvédelmi Minisztérium klímapolitikai főosztálya teljes létszámában átkerült a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, ahol az elnökségi felkészülésre tekintettel immár 17 főből áll. Ráadásul a magyar EU-elnökség idejére mind az Európai Bizottság, mind Nagy-Britannia térítésmentesen adott kölcsön klímaügyi szakértőket a magyar kormánynak.

Zöldfolyosónak is tekintik a Dunát