A háttérben az állhat, hogy a németeknél az ezredfordulón már lezajlott a vita a neoliberális gazdaságpolitika előnyeiről és hátrányairól, a növekedésről és a költségvetési hiányról. Akkoriban szinte közszájon forgott, hogy Németországban nem éri meg dolgozni, jobban jár az, aki szociális segélyekből tartja fenn magát. Az egyik vezető közgazdász, Hans-Werner Sinn könyvet is írt arról, hogy a jóléti állam súlya alatt roskadozó országot meg lehet-e még menteni. A sorba beállt a média is, egymás után láttak napvilágot a cikkek, amelyek arról szóltak, hogy milyen jól lehet segélyből élni. A leghíresebb talán a Spiegel gyöngyszeme volt Miami Rolfról, az állástalan németről, aki Floridában tengette napjait – munkanélküli-segélyből.

– A közhangulat ekkor (vagyis 2000 körül) egyértelműen a munkanélküliek ellen fordult. Részben ennek adta meg magát a szociáldemokrata párt, amikor meghozta a munkaerő-piaci reformokat, radikálisan csökkentette a munkanélküli-segély összegét és időtartamát – magyarázza a szociáldemokrata alapítványprofesszor.

Ám érdekes módon a 2005-ös parlamenti választásoknál mintha megfordult volna a trend. Angela Merkel kereszténydemokrata pártja (CDU) liberális programmal kampányolt, és csak éppen hogy megnyerte a választásokat. Mintha ez már sok lett volna a németeknek. Az ezután megalakuló nagykoalícióban a CDU is megváltozott, ismét felfedezte a jóléti állam értékeit. Így amikor újra beindult a gazdasági növekedés, már nem volt vita arról, hogy ebből a rászorulóknak is részesülniük kell.

– Csakhogy pont ekkor érkezett a gazdasági-pénzügyi válság. Ezért azonban nem lehetett a munkaerőpiacot, pláne az onnan kiszoruló embereket okolni, hiszen egyértelműen a bankok voltak a felelősek – teszi hozzá Dauderstädt. – Mint ahogyan a bankoknak kifizetett milliárdos mentőcsomagok után sem lehet arra hivatkozni, hogy ezt a pénzt a szegényeken kell megtakarítani.

A következmény ritka egyetértés a német pártok között arról, hogy a társadalom általános jóléte, az igazságos újraelosztás és a szegények és gazdagok közötti szakadék csökkentése alapvető fontosságú. A felmérések szerint ezzel a társadalom többsége is egyetért. Az egyetlen kivétel a liberális párt, az FDP, amely továbbra is kitart amellett, hogy az egyenlőtlenség alapvetően jó dolog, mert ebből lesz gazdasági növekedés.

Más kérdés, hogy a szolidaritás újrafelfedezésével együtt egyenlőbb lett-e a német társadalom. Dauderstädt szerint aligha: az utóbbi tíz évben inkább nőtt, mint csökkent a szakadék. Talán éppen ezt sokallja a közvélemény.