Mégis akadnak a bárdok földjén, Okudzsaván, Viszockijon nevelkedett lakók közül, akik néhány rubelt szórnak Ványa elé. Talán az önkritikus humort értékelik, talán szó szerint hallgatási pénznek szánják.

Legalább 70 ezren élnek Moszkvában fedél nélkül, de pesszimistább becslések szerint akár 200 ezren is lehetnek, akik otthontalanul próbálnak túlélni a 11 milliós orosz fővárosban. A hajléktalanok elsődleges terepe Moszkvában a metró: reggel háromnegyed hattól éjjel egyig nyitva van, télen a fagy elől is menedéket nyújt, hosszasan lehet aludni a vagonok ülésein (némelyik metróvonal menetideje egy óra húsz perc az összesen 300 kilométeres hálózaton), ráadásul a kolduláshoz is elegendő adakozót biztosít, elvégre naponta 9 millióan fordulnak meg benne. Más kérdés, hogy a koldusok többsége szervezetten dolgozik a szigorúan felosztott terepen, a pénzt végül nem is magának, hanem inkább alvilági fi guráknak gyűjtve. Valószínűleg Ványa sem maga fogalmazta meg a cetlijét.

A hajléktanokhoz való viszony változott az elmúlt években, a társadalom szolidárisabb lett. A Levada centr felmérése szerint öt éve 18, ma csak 13 százalék állítja, hogy az otthontalanok maguk tehetnek a lecsúszásukról, míg 51-ről 59 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az államnak kellene többet tennie a periférián lévők helyzetének javításáért. Tíz százalék alá szorult a csoport, amelyik úgy véli, hogy rendőrségi eszközökkel kellene megoldani a problémát. Ezzel együtt jellemző, hogy a kiemelt anyagi helyzetű Moszkva lakói – a város 1200 trillió rubeles (harmincmilliárd eurós) költségvetése egy főre vetítve tízszeresen meghaladja a legtöbb orosz nagyváros forrásait – távolságtartó büszkeséggel jegyzik meg, hogy a felmérések szerint a hajléktalanok több mint ötöde külföldi, nyolcvan százalékuk vidéki és csupán nyolc százalékuk moszkvai születésű.

Paradoxonnak tűnik, de miközben hajléktalanok ezrei élnek az utcán, addig az alig néhány száz főnek helyt adó éjjeli menedékek üresek. Egyrészt, mert az otthontalanok ott nem érzik biztonságban magukat, másrészt, mert bizonyos helyekre a gyakorlatban csak a hajléktalanhierarchiában magasabban álló „supervisorok” – a koldulás feletti ellenőrzést biztosító, a pénzt begyűjtő, majd továbbító „hajléktalankisfőnökök” – juthatnak be.

Becslések szerint a hajléktalanok tizede a lakásmaffia áldozataként kerül utcára. Megtévesztve, megfélemlítve, leitatva aláírt adásvételi szerződésekkel „mondanak le” ingatlanjaikról, amelyek értéke – legyen az bármilyen állapotban, Moszkva bármely részén – legalább hárommillió rubel (1 rubel = 7 forint). Az ingatlanok magas ára az utcán látható hajléktalanoknál sokkal nagyobb tömegeket veszélyeztet. Egyre többen rekednek felnövő gyermekeikkel, majd unokáikkal egy-két szobás lakásaikban, a következő generáció számára a lakásvásárlás legkisebb reménye nélkül.

Ingyenlevest osztogatnak egy moszkvai pályaudvar előtt