Mark Zuckerberg az év embere

„Az általa létrehozott közösségépítő felület a bolygó csaknem egytizedét összekötő szövet. A Facebook ma a világ harmadik legnagyobb országa, és valószínűleg több információval rendelkezik a polgárairól, mint bármely kormány.

A Harvardról kibukott Mark Zuckerberg ennek a pólóinges államfője” – ezzel indokolta szerdán Richard Stengel, a Time felelős szerkesztője, hogy az amerikai hírmagazin minek alapján választotta meg a 2010-es év személyiségét. 1927 óta neveznek meg ilyet, és az utóbbi években is amerikaiak érdemelték ki: tavaly Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke, 2008-ban pedig Barack Obama.

A Kaliforniában élő Zuckerberg iskolatársaival együtt alapította a Facebook hálózatot, amely évi nyolcszázmillió dolláros üzlet, és a minap az év munkahelyének is választották. Mindennap egymillióan csatlakoznak a Facebookhoz, tömegek vele kelnek és fekszenek. Találmánya a világ legfiatalabb milliárdosává tette Zuckerberget, akiről nemrég film is készült.

Megnevezésének volt már előzménye.A 2006-os esztendőre Ön, azaz „mi” mindannyian, az információs társadalomba bekapcsolódottak gyakoroltuk a legnagyobb hatást, 1966-ban pedig a beatkorszak 25 éven aluli nemzedéke. A 26 éves fiatalember a második legifjabb az Atlanti-óceánt átrepült Charles Lindhberg után, akivel a Time nagy várakozással kísért éves attrakciója kezdetét vette.

A második helyen az amerikai radikális jobboldal mozgalma, a teadélután (Tea Party) végzett. A harmadik, illetve az ötödik helyre szorultak a „közönségkedvencek”: Julian Assange, a WikiLeaks alapítója – igaz, ő „csak” a hatalom és az információs társadalom viszonyát változtatta meg, nem a mindennapi életet –, valamint a mélyben rekedt, majd kiszabadult chilei bányászok. A negyedik helyet Hamid Karzai afgán elnök szerezte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.