Az ott lakók mezőgazdasági munkát végeznek, olívaolajat sajtolnak, és addig maradnak, ameddig akarnak. Lucien pontosan tudja, hogy kivételezett helyzetben van: az ő mostani, tartós lakásmegoldása nagyon ritka a franciaországi szükségszállásokon. Az egész országban csupán néhány magánegyesület kínál az utcán élő embereknek egy éjszakánál hosszabb időre szállást.

Párizsban ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Fleuron-Saint-Jean nevű szajnai állóhajó, amely ötven csövesnek tud szállást adni maximum egy hónapig. Specialitása, hogy a hajléktalanokat a kutyáikkal együtt is befogadják. A Francia Állami Vasutak (SNCF) pedig a Bercy pályaudvaron bocsátott a clochardok rendelkezésére egy forgalomból kivont, erre a célra átalakított, zuhanyozókkal és fekvőhelyekkel felszerelt vonatszerelvényt. A vonatlakók itteni „bérlete” határozatlan időre szól.

Azállamihajléktalanszállók viszont csak egy-egy éjszakára adnak szállást, és a hideg beálltával ezek a szállások teljesen megtelnek. Annak ellenére is, hogy e szállókon három év alatt hozzávetőleg harmincezerrel növekedett a férőhelyek száma, és számuk ma már eléri a 113 ezret.

Ám a hajléktalanok köre Franciaországban még ennél is gyorsabb ütemben bővül az Egyesület a Kirekesztés Ellen becslései szerint. Különösen aggasztó, hogy egyre több közöttük a nő és a gyermek.

A növekedés alapvetően a szociális lakások hiányával és az illegális bevándorlók körének bővülésével magyarázható. Olyannyira, hogy több prefektúrán körlevélben rendelték el: telt ház esetén a franciákat és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieket kell előnyben részesíteni a kényszerszállásokon. A kérdésben illetékes civil szervezetek szerint viszont e „kevéssé etikus és még kevésbé humánus eljárás” merőben ellenkezik azzal a 2007-es kormányzati ígérettel, amely szerint a szükségszállásokon mindenkit befogadnak, és senkinek sem kell az utcán aludnia.

Szociális munkások segítenek egy hajléktalannak Párizsban