Felére nyesik a gyest Romániában

– Ne a babáktól lopjanak! – mutat a transzparensre a babakocsit toló anyuka a bukaresti kormánypalota előtt. Ezúttal családok jöttek tüntetni a gyes időtartamát megfelező román kormányrendelet ellen.

A legtöbben babakocsival érkeztek. – Tudom, hogy engem már nem érint, elvből vagyok itt –szól közbe egy másik anyuka, utalva arra, hogy a jogszabály csak a január elseje utáni szülésekre vonatkozik.

A kormányzó RMDSZ és a kormányt támogató kisebbségi képviselők tiltakozását lesöpörve az asztalról még a múlt héten határozott a bukaresti kabinet arról, hogy az anyák/apák dönthetnek: vagy visszatérnek egy évvel a gyermek megszületése után dolgozni, vagy két éven át kisebb összegű juttatásban részesülnek. A román kormány először még ennél is szigorúbb jogszabályban gondolkodott: sürgősségi rendelettel két évről egyre csökkentette volna a gyes időtartamát. A döntést maga a miniszterelnök jelentette be. Sajtótájékoztatóján Emil Boc elmondta, hogy a juttatás továbbra is az anya – esetenként az apa – utolsó 12 havi nettó bérének a 75 százaléka lesz, legkevesebb 600, legtöbb 3400 lej (38–215 ezer forint). A szülő a gyermek születése utáni második évben is otthon maradhat, de fizetés nélküli szabadságon – állt az első változatban. Ha visszatér a munkahelyére, a második év végéig havonta 500 lejes állami támogatásban részesül. A kormány ugyanakkor átfogó programot indít, amely egyrészt bölcsődék építését – legkevesebb 200-at 2012-ig –, másrészt a bébiszitterek tevékenységét szabályozó törvények megalkotását jelenti.

A döntés óriási felháborodást váltott ki. A sajtó és a kormányzó partnerek nyomására a miniszterelnök pártja végül beadta a derekát, a rendeletet kiegészítették. Eszerint továbbra is lehet két évre gyesre menni, de ez esetben a juttatás felső határa 1200 lej (76,5 ezer forint). A szülőknek választaniuk kell. – Megint csak a középosztály jár rosszul – kesereg a második gyermekét jövőre váró Mihaela Raduta. Hozzáteszi: férjével nagyon komoly számítások után vállalták a második gyereket. – Ezzel minden felborul – teszi hozzá. A munkaügyi minisztérium adatai szerint a családok elsöprő hányada, 86 százaléka a gyes idején 1200 lej alatti juttatásban részesül, ebből 57 százalék a 600 lejes minimumot kapja.

Ugyancsak tiltakozás övezi, de a kormány nem változtat rajta: januártól 5,5 százalékos egészségbiztosítási járulékot kell fizetniük a 740 lejnél (47 ezer forint) nagyobb juttatásban részesülő nyugdíjasoknak. Eddig a járulékfizetési kötelezettség csak azokat terhelte, akiknek nyugdíja meghaladta az 1000 lejt (64 ezer forintot).

Gyermekek Marosvásárhelyen. Őket még nem érinti az új szabályozás
Gyermekek Marosvásárhelyen. Őket még nem érinti az új szabályozás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.