A svéd ügyészség fellebbezett

A londoni bíróság tegnap délután bejelentette, hogy kétszázezer font óvadék ellenében és szigorú feltételek mellett megszünteti Julian Assange, a kiszivárogtatásokra szakosodott WikiLeaks portál alapítójának őrizetét, akit egy hete a svéd hatóságok kérésére vettek őrizetbe, miután feladta magát. Assange-nak letétbe kell helyeznie útlevelét, elektronikus nyomkövetőt helyeznek el rajta, és este tíz után nem hagyhatja el lakhelyét – közölték. Lapzártánkig mégsem helyezték szabadlábra az ausztrál férfit, ugyanis a svéd ügyészek azonnal megfellebbezték a brit bíróság döntését, így Assange még legalább 48 órát tölt őrizetben, amíg a brit felsőbb bírói fórum dönt. A brit feltételes szabadlábra helyezés eredetileg a január 11-én esedékes meghallgatásáig szólt volna. Egy hete első fokon elutasították, hogy Assange szabadlábon védekezhessen a kiadatása ellen.

A 39 éves Assange-t a svéd hatóságok azzal gyanúsítják, hogy augusztusban svédországi tartózkodása idején szexuális visszaélést követett el két nővel szemben. Assange tagadja a svéd ügyészek gyanúját, állítása szerint a két szeretkezés a nők egyetértésével történt. Assange ügyvédei szerint a svéd hatóságok az Egyesült Államok nyomására üldözik a WikiLeaks alapítóját, és adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot. Az internetes portál legutóbb több mint 250 ezer amerikai diplomáciai sürgöny kiszivárogtatásával hívta ki maga ellen Washington haragját.

GeoffreyRobertson,Assange ügyvédje – aki korábban Salman Rushdie írót is képviselte – úgy nyilatkozott: kérdéses, hogy az erőszakos közösülés svéd ügyészek által hivatkozott defi níciója megállná-e a helyét az angol jogban is. A londoni tárgyalóterem csordulásig megtelt tegnap, akkora volt a káosz, hogy a Guardian napilap internetes kiadása szerint Robertsonnak dörömbölnie kellett az ajtón, hogy beengedjék.

Assange másik ügyvédje szerint védencét szigorúbb körülmények között tartják fogva, mint a többi őrizetest. A magánzárkáját csak fél órára hagyhatja el naponta, nem nézhet tévét, nem használhatja a könyvtárat és nem érintkezhet a többi rabbal.

Az ausztrál kitartását azonban ez nem töri meg. – A meggyőződésem nem gyengül – közölte Assange tegnap az édesanyja révén a börtönből kijuttatott üzenetében. – Hű maradok az általam hangoztatott eszményekhez. A mostani körülmények nem ingatják meg azokat, ellenkezőleg, növelték eltökéltségemet és a meggyőződést, hogy azok igazak és helyesek – áll a nyilatkozatban. Assange elítélte a Visa és a MasterCard amerikai bankkártya-kibocsátót és a PayPal internetes pénzforgalmi szolgáltatót, amiért blokkolták a WikiLeaksnek szánt pénzátutalásokat. Felszólította a világot, hogy védjék meg munkáját és a hozzá közel állókat a „törvénytelen és erkölcstelen cselekedetektől”.

Assange védelmére kelt Gideon Rachman, a londoni Financial Times napilap vezető szemleírója is, aki szerint a titkos diplomáciai sürgönyök nyilvánosságra kerülése kínos, de a WikiLeaks valójában jót tett Amerikával, mivel, ha akaratlanul is, de lerombolta az amerikai külpolitikával kapcsolatos több évtizedes összeesküvéselméleteket. – A kiszivárogtatások eddigi két hete alatt kiderült, hogy amit az Egyesült Államok bármely ügyben nyilvánosan vall, az általában a magánvéleménye is – írja Rachman. Az amerikai külpolitika a sürgönyök által vázolt kép alapján fegyelmezett, intelligens és gyakorlatias. – Lehet, hogy eddig ez volt a legjobban őrzött titok az összes közül – tréfálkozik az FT publicisztája.

Bianca Jagger is a tüntetők között
Bianca Jagger is a tüntetők között
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.