Rendőrkézen a volt horvát kormányfő

Darázsfészekre hasonlít jelenleg a horvát belpolitikai élet. Miniszterek kerültek lakat alá, a volt kormányfőt az Interpol is körözte.Rendcsináló tisztogatásról, vagy politikai leszámolásról van szó?

Bombaként robbant a hír csütörtökön Zágrábban: Ausztriában őrizetbe vették Ivo Sanadert, miután a volt kormányfő mentelmi jogát felfüggesztette a horvát parlament (sabor), és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az 57 éves jobboldali politikus ellen. A posztjáról 2009-ben váratlanul és indoklás nélkül távozott exkormányfő korábban hat éven át vezette az országot, erre az időre esett nagyon sok fontos privatizációs, beruházási ügylet Horvátországban. Ő maga jelölte ki utódját, Jadranka Kosor korábbi miniszterelnök-helyettest, aki most – sokak meglepetésére –habozás nélkül rábólintott volt főnöke letartóztatására.

Kosor másfél éves kormányzása alatt Horvátország mély válságba süllyedt – nehéz megítélni, mennyi a szerepe ebben az irányító hatalomnak, illetve a globális krízisnek. Egy biztos, a kivezető útnak az uniós tagság tűnik, a horvátok most gyakorlatilag bármit bevállalnának az EU-s belépőért.

Még azt is, hogy megtagadnak mindent, ami korábban tettek. Másképp nehezen értelmezhető ugyanis, hogy az egykor Sanader első számú helyettesének számító Kosor most az igazság bajnokaként tetszeleg. Ezenkívül eltávolít mindenkit az útból, aki megkérdőjelezheti a mögé felsorakozott, Sanaderrel mindig is nyíltan konfrontálódott (a most jogilag megkérdőjelezett ügyletekről valószínűleg szintén tudomással bíró) kormányzópárti politikusok hatalmát.

Tény, hogy a nemrég másfél évre ítélt egykori gazdasági miniszter, Damir Polancec nyakig belekeveredhetett kusza privatizációs ügyletekbe, ahogy hozzá hasonlóan szabadságvesztés vár a volt védelmi miniszterre, Berislav Roncevicre.

Európa most szembesül a horvát valósággal. Azzal, hogy a legfontosabb szó arrafelé a „veze” – olyan személyes kapcsolatok hálózata, amelyre a mindennapi élet legapróbb dolgaitól kezdve milliárdos üzletkötéseket is alapoznak. Ezt jobb helyeken korrupciónak szokták nevezni.

Pénteken a horvát rendőrség internetes honlapja kapta a legtöbb találatot, mindenki látni akarta a volt kormányfőt a körözött bűnözők között.

Sanader a letartóztatása hírére gyorsan elhagyta az országot, állítólag Szlovéniában töltött egy éjszakát. Diplomata útlevele van, ami kinyitja előtte a világot, ám az ügyvédjén keresztül azt üzente haza, hogy kész Zágrábba is visszatérni.

Ennek azonban többszörös kockázata van: számára az, hogy az egykori gazdasági és honvédelmi miniszterével róhatja majd a köröket valamelyik börtön udvarán. Jadranka Kosor és a kormányzó, jobboldali HDZ számára pedig, hogy e furcsa „árnyékkormánynak” a tagjai elkezdenek beszélni.

A tét nem csupán a jelenlegi kormány bukása és az Al Capone birodalmát kiáltó szociáldemokrata ellenzék szorgalmazta előre hozott választások kiírása, de akár Horvátország uniós tagsága is lehet.

Ivo Sanader
Ivo Sanader a parlamenti meghallgatásán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.