Megrendezett beismerés főműsoridőben

Emberjogi szervezetek elítélték az iráni Press TV-t, amiért egy péntek esti (lapzártánk utánra tervezett) műsorukban Szakineh Mohammadi Astiani, a kövezéses halálra ítélt iráni nő maga mutatja be a stábnak férje meggyilkolásának részleteit.

Valószínűleg ez a műsor váltotta ki csütörtök este azt a téves hírt, mely szerint Astianit szabadon engedték. Az eddig ismert felvételek szerint ugyanis a programban Astiani és fia Oszku városban lévő lakásukban mutatják be részletesen, hogyan halt meg a családfő. A fi ú mellett a műsorban „szerepet kap” a nő kirendelt ügyvédje is – mindketten házi őrizetben vannak október óta, amikor két német újságíró megpróbált interjúkat készíteni az asszony családjával.

A berlini székhelyű Bizottság a Megkövezés Ellen emberi jogi szervezet szóvivője csütörtökön közölte, hogy valószínűleg visszanyerte szabadságát az iráni asszony. A hivatalos iráni sajtó tegnap nyugati propagandának nevezte a bejelentést. „A nyugati média híresztelésével ellentétben” nem engedték szabadon Astiani asszonyt, akit a férje meggyilkolásában való bűnrészesség és házasságtörés miatt megkövezés általi halálra ítéltek – jelentette az angol nyelvű Press TV.

Ez lesz a negyedik alkalom, hogy az asszony a televízió nyilvánossága előtt vallja magát bűnösnek. Az Amnesty International szerint a műsorral viccet csinálnak az iráni igazságszolgálatatásból, hiszen megengedik, hogy egy folyamatban lévő ügyben a vádlott saját maga ellen valljon a nagyközönség előtt.

Astianit 2006 májusában ítélte el az északi Tabriz város bírósága házasságtörésért. A büntetést, 99 korbácsütést, 17 éves fia szeme láttára hajtották végre – emlékeztet a londoni The Guardian. Az asszonyt újra elővették, mikor a bíróság azt gyanította, ő lehet férje halála mögött. Felmentették, ám felülvizsgálták a házasságtörési ügyet is, és ebben a bíróság halálbüntetést szabott ki. A drákói ítélet nemzetközi tiltakozást váltott ki, így az iráni hatóságok – hogy eltereljék a figyelmet az eredeti házasságtörésés ügyről – ismét megvádolták gyilkossággal a nőt, akit azóta többször kényszerítettek arra, hogy „bevallja” bűnét a televízióban.

Iránban egyébként felfüggesztették a megkövezés végrehajtását, ezzel együtt Kína után a perzsa államban végzik ki a legtöbb elítéltet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.