A cél most az, hogy 2018-ra épüljön ki a rendszer, ehhez azonban 28 műholdat kellene felbocsátani. Az európai országok belső vitái és a költségvetési megszorítások azonban lassítják a folyamatot.

Egyelőre annyit tudni, hogy a kísérleti szakasz után 2011-ben négy műhold állna pályára. A négy francia gyártmány után tizenkét német készülne el, de az orosz indítási kapacitásokat (hiszen innen lövik fel őket) időben le kellene kötni, ehhez pedig biztos pénzügyi háttérre lenne szükség. A maradék tizenkét műhold gyártására még ki kellene írni a pályázatokat.

Brüsszelben abban bíznak, hogy az általános nadrágszíjmeghúzás miatt az új generációs amerikai műholdak sem állnak rendszerbe 2016–2018 előtt. A GPS3 műholdakat immár a Lockheed Martin gyártja, mert a Boeing által készített GPS2-es modelleknél mechanikai hibák keletkeztek.

Az orosz Glonaszsz az európaiak szerint kevésbé fejlett technológiát képvisel. Kérdés, hogy a feljövő kínaiak mit tudnak kínálni 2016-ra, amikortól a verseny kiéleződhet a globális navigációs, műholdas szolgáltatások piacán.

Éppen ezek a kétségek riasztották el a magánbefektetőket a Galileótól. Az eredeti elképzelés szerint a Galileo bő hétmil liárd euróba került volna. Ennek nagyobb része magánbefektetőktől jött volna, ezzel szemben a költségek meghaladják a 20 milliárd eurót. A magánszektor azért vonult ki a fejlesztésből, mert kétségei támadtak az európai technológia piaci képességeiről – éppen a nemzetközi versenyben részt vevő amerikaiak, kínaiak, indiaiak és oroszok miatt.

A Galileo program félidős jelentésének európai parlamenti felelőseként a szocialista Herczog Edit azt hangsúlyozza: a késlekedés kritikus függőségre vezethet a közlekedés, az energia, a kommunikáció, a banki hálózatok, a vészhelyzetekkel összefüggő állami szolgáltatások terén. – Az uniós űrprogram az európai innováció egyik motorja lehet, a földi alkalmazások rengeteg munkahelyet teremthetnének – mondja. A műholdak fellövésének esetleges halasztása egyelőre nem jelenti a kutatás-fejlesztés visszafogását.