Amerika keveset tud Amerikáról

Sokszorosan túlbecsülték egy amerikai felmérés megkérdezettjei, hogy az Egyesült Államok mennyi pénzt fordít nemzetközi segélyezésre. Jelentős lefaragást javasoltak – ám a valós adatokhoz képest még ez is óriási növekedés lenne.

„Milliárdokkal támogatunk olyan országokat, amelyek nem szeretnek bennünket” – hallhatja nap mint nap az átlagember az amerikai tömegtájékoztatásban (például Pakisztánra utalva). Nagy nyilvánosságot kapott az év eleji földrengés után Haitinek nyújtott amerikai segítség is. Talán e hírekkel is magyarázható, de egy most készült felmérés tanulsága szerint az USA lakói elképesztő arányban túlbecsülik, hogy országuk a költségvetés mekkora hányadát fordítja nemzetközi segélyezésre.

Sőt, egyre rosszabbul tippelnek. A Nemzetközi Politikai Attitűdök Programja (PIPA) keretében 1995 óta teszik fel a kérdést, hogy a büdzsé „tortájának” mekkora része jut ilyen célra. Hat éve az amerikaiak még úgy gondolták átlagban, hogy a költségvetés egyötödét költik külföldi segélyekre. A PIPA mostani, 848 megkérdezettre kiterjedő kutatása szerint viszont már az egynegyedére tippelnek, miközben a helyes arány – attól függően, hogyan számolják – egy és 2,6 százalék között van. – Elképesztő, hogy ilyen szélsőséges túlbecslés ennyi éven keresztül tartja magát, még az iskolázottabbak között is – fogalmazott Steven Kull, a PIPA igazgatója. A kevésbé iskolázottak esetében még rosszabb a helyzet: a középiskolát sem végzettek középértékben ugyanis azt hiszik, az USA a költségvetés csaknem felét, 45 százalékát más országoknak adja. A republikánusokhoz kötődők öt százalékponttal pontosabb eredményt hoztak, mint a hatalmon lévő Demokrata Párttal szimpatizálók.

Mindez vicces következményekkel jár. Természetesen a megkérdezettek egyben jelentős lefaragásokat javasolnak – de ahhoz nem elég nagyokat, hogy a követelt érték ne maradjon így is a valós szám felett. A kutatásba bevontak csak 30 százaléka vélte úgy, hogy a segélyezést egy százalékon vagy alatta kellene tartani, esetleg el kellene törölni. Amúgy a demokratákkal azonosulók átlagban 10, a külpolitikában az elzárkózóbb, a szűkebben vett nemzetbiztonsági szempontokat hangsúlyozó republikánusokkal szimpatizálók pedig öt százalékot szorgalmaztak – azaz a valós érték kétötszörösét.

Haiti: az amerikaiak szerint túl sok támogatást kaptak
Haiti: az amerikaiak szerint túl sok támogatást kaptak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.