Sissi titkos szobái

A Budapesten akkreditált EU-nagykövetek holnap járják be a magyar uniós elnökség fő helyszínének jelölt gödöllői királyi kastélyt. Noha a lovardából kialakított konferenciatermet még most festik, az ígéret szerint december végéig minden elkészül.

Erzsébet királyné, vagy ahogy mifelénk tisztelték, Sissi titkos szalonjában járunk. A gödöllői kastélyt előszeretettel látogató királyné a hálószobájából egy titkos lépcsőn egyenesen ide jött le, majd egy fedett folyosón át az istállóba távozott. Sokszor kora reggel, anélkül, hogy a személyzetet fölzavarta volna. A magyar EU-elnökség idején idelátogató delegátusok sok szempontból Sissi nyomában járnak majd. Ők is „száraz lábbal”, belső folyosókon keresztül jutnak el a lovardából kialakított konferenciaterembe, már legalábbis rossz idő esetén. Azt ugyanis elképzelni sem tudjuk, hogy ha majd hétágra süt a nap, ne az Erzsébet által is olyannyira kedvelt, romantikus faverandán át közelítenék meg a tanácskozás helyszínét, átvágva a Schimmelhofon. Utóbbi a Rudolf-szárny, a lovarda és az istállók által határolt udvar, amely Grassalkovich Antal gróf kedvenc lováról, Schimmelről (Penész) kapta a nevét. A XVIII. század második felétől az udvar közepén állt a ló életnagyságú márványszobra, amely azonban rejtélyes körülmények között eltűnt. Remélték, hogy a mostani felújítás, fúrás-faragás révén előkerül a lószobor, de ebben csalódniuk kellett.

Sissi titkos szobái prózai célokat szolgálnak majd a január 1-jén induló magyar EU-elnökség rendezvényei alatt: itt étkeznek a delegáció tagjai. A fehér és arany színekben pompázó, freskókkal díszített termek a kastély felújításának nyáron befejezett első szakaszában nyerték vissza eredeti pompájukat. Ebben a Rudolfról és Gizelláról elnevezett szárnyban lesznek majd a delegációs szobák, kisebb tárgyalók, a kétoldalú tárgyalásokra szolgáló termek, igazán előkelő, főúri miliőben.

Ám ha az ablakon kitekintünk a Schimmelhofra, sárban dagonyázó munkásokat látunk a kőkockákon térdelni. Az eső elől beszaladnak olykor a fóliasátorba melegedni, egy forró teát meginni, de jobbára a szabadban serénykednek. Éppen a delegációk kocsifelhajtóját burkolják, amely a díszudvarral megegyező módon legyező formában lerakott díszburkolatot kap. – Az utolsó simításokat végzik, egy héten belül elkészülnek – mondja Gönczi Tibor, a kastély igazgatója.

– Itt január 13-án miniszteri szintű tanácskozás kezdődik, addigra mindennel el kell készülni, csúszásról szó sem lehet – teszi hozzá Robák Ferenc, az EU-elnökség operatív szervezéséért felelős kormánybiztos. – Sőt az épületet december 15-én szeretnénk megkapni, hogy még az ünnepek előtt elkezdődhessen a bútorozás. Beleértve természetesen a lovardából kialakított konferenciatermet, amelynek belső festése még csak most kezdődött.

Gödöllőn az elkövetkező fél évben kétszáznál is több diplomáciai eseményt rendeznek, köztük 15 miniszteri szintű informális tanácskozást és az ASEM belügyminiszteri értekezletét. A fő esemény májusban lesz, amikor az EU-keleti partnerségi konferenciára a 27 tagállam és a 6 keleti partnerország állam- és kormányfői érkeznek Gödöllőre, több száz újságíró kíséretében.

Az uniós elnökség várhatóan 85 millió eurójába kerül az országnak, viszont a jobb éttermek, az elegáns szállodák jelentős bevételi többlethez jutnak, hiszen hat hónap alatt legkevesebb 40-50 ezer külföldi vendég érkezik Magyarországra.

Utolsó előtti simítások
Utolsó előtti simítások
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.