Kormánypárti obstrukció Pozsonyban

Eredménytelen volt a szlovákiai legfőbbügyész-választás tegnapi negyedik fordulója is. Dobroslav Trnka újraválasztását hetvenegy ellenzéki képviselő támogatta. A hetvenkilenc kormánypárti honatya közül azonban – a hétfői koalíciós egyezségnek megfelelően – senki sem voksolt. Ugyanis a házszabály módosításával azt akarják elérni, hogy a legközelebbi forduló – feltehetően jövő tavasszal – már nyilvános legyen.

A pozsonyi házelnök szerint erre a lépésre azért van szükség,mert az eddigi titkos szavazásokon legalább hat kormánypárti képviselő nem támogatta a koalíció közös jelöltjét, Jozef Centést. – Még egyszer nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a gyáva árulók a titkos szavazást kihasználva döntsenek a kormány és az ország sorsáról. Ha a kabinet bukását vagy a jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztását óhajtják, akkor ezt természetesen megtehetik, de csak úgy, hogy nyilvánosan vállalják a döntésüket – hangsúlyozta Richard Sulík. Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke alkotmánysértőnek minősítette a kormánypárti obstrukciót, amellyel a szlovákiai demokrácia gerincét törték ketté, mert a hatalmuk és befolyásuk megőrzése érdekében változtatnak az eddigi játékszabályokon – vélekedett az exkormányfő.

A szlovákiai rendőrség korrupcióellenes alakulata tegnap vizsgálatba kezdett, mert egyes feltevések szerint bizonyos gazdasági érdekcsoportok 300 ezer eurót ígértek annak a kormánypárti képviselőnek, aki a több korrupciós ügy kivizsgálását hátráltató Dobroslav Trnka újraválasztását támogatja. Értesüléseinket Andrea Dobiásová, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője megerősítette.

Iveta Radicová miniszterelnök a szlovák parlamentben
Iveta Radicová miniszterelnök a szlovák parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.