Nem megy az erdélyi gárdaexport
Autóból nézve a városkép mindenhol egyforma: szép, de elhanyagolt épületek között sok a félig kész, a háttérben pedig ott a sivár panelvilág. A központokban néhol farkasszobrokat látni: a mondabeli Romulust és Remust az anyafarkassal. Az első ötöt még a Duce, Benito Mussolini ajándékozta Romániának, ahol aztán a kedvező feltételeknek hála „elszaporodtak”.
Marosvásárhely az első öt egyikével büszkélkedhet, december 1. pedig kitüntetett pillanat a polgármesteri hivatal előtt álló szobor életében. A városvezetés minden évben itt ünnepli Erdély 1918-as csatlakozását Romániához. A megemlékezést soviniszta szólamok vezetik fel: bár menetét betiltották, a román szélsőjobboldali Új Jobboldal (ND) mégis felvonul, és némi alkudozás után koszorúzhat is. – Az ünnep jó, a szélsőségesek nem – mondja Dorina Matis újságíró az ünnep értelmét firtató felvetésre. Marosvásárhelyi alig akad az ND tüntetői között: a pártvezetéssel Kolozsvárról és Bukarestből jöttek a hívek. A román zászlók és jelvények mellett van náluk vasgárdista is, de a fegyelem nem erényük. Éppen csak vége a himnusznak, amikor néhányuk már a Kultúrpalota falának dőlve rágyújt és nézi a koszorúzást.
A magyar szélsőségesek nem emlékeznek. Provokáció lenne a jelenlegi helyzetben – indokolja Vitus Örs, Szegedi Csanád jobbikosEP-képviselőmarosvásárhelyi irodájának és a helyi Jobbik Baráti Körnek a vezetője, hogy ők miért mondtak le a gyertyagyújtásról december 1-jén. Pártállásához képest meglepő tőle hallani, hogy a gazdasági válság leküzdését az elsődleges feladatok közé sorolja. – Ehhez képest újra kell gondolni a székelyföldi autonómiát is – fűzi hozzá a kitartó faggatózásra.
A Jobbik-iroda számára jelenleg Don Quijote-i feladatnak tűnik az is, hogy kitörjön a névtelenségből. Szegedi Csanád marosvásárhelyi irodáját a júniusi megnyitó óta nem jelzi se román, se magyar nyelvű tábla. Kint van viszont Nicolae Pauné, az egyik legbefolyásosabb roma politikusé, aki ugyanabban az épületben tart fenn irodát –a megye romaközpontját. A tagtoborzás sem kecsegtet sok sikerrel: a szélsőség nemigen népszerű errefelé. Maga Szegedi a megnyitó óta nem is járt a városban; az iroda költségeit állja, a feladatokra már nem ad. – Átverte őket – szögezi le egy, a baráti körhöz közel álló forrásunk. A feladatokról Vitus azt mondja, főleg jogi tanácsadással foglalkoznak. Konkrét ügyet egyet említ: egy idős nőt akarnak több szervezet összefogásával kimenteni a lakásmaffia karmaiból.
Kattintson, galéria nyílik!
– Semmilyen kapcsolatban nem állunk a Jobbik-irodával – von vállat Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke, aki szerint csak kárt okoz, ha valaki helyismeret nélkül próbálja a maga oldalára állítani az Erdélyben élőket. Más magyar szervezeteket az ilyen beavatkozás nem zavar. Tőkés András, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei alelnöke csak azért szólal fel a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen, mert Szegedi Csanád saját bevallása szerint is tagtoborzásra használta volna az irodát. – Pár hőzöngő mindig van – véli Tőkés, aki a Fideszben viszont megbízik: azt mondja, a magyar kormánypárt majd új erővonalakat állítva távolítja el Bukaresttől a romániai magyar politikát. Ezen a politikus a kormányon lévő RMDSZ-t érti, amelylyel szerinte a mostani felállásban az EMNT nem tudja elképzelni az együttműködést. – Biztos vagyok benne – válaszolja a kérdésre, hogy kiegyeznek-e mégis a helyi magyar szervezetek, ha a széthúzás a parlamenti képviseletet veszélyeztetné. Az ellentéteket végül Kelemen szerint is félreteszik majd, bár hajlandóság nem mindig van rá: az EMNT-ben és a Magyar Polgári Pártban (MPP) sem kevés az olyan politikus, aki személyes sértődöttség miatt hagyta ott az RMDSZ-t. – Míg az RMDSZ a románoknak dolgozik, az EMNT-t a Fidesz vette a szárnyai alá – állítja László György, az MPP megyei vezetője.
A Fidesz egyébként lázasan kutatja is az RMDSZ alternatíváit: az EMNT most azt fontolgatja, hogy párttá alakul, a Székely Nemzeti Tanács pedig nemrég az Országgyűlésben tartott ülésen kérte fel Budapestet a székelyföldi autonómia támogatására, amelyre ígéretet is kapott Kövér Lászlótól. (Igaz, Izsák Balázs, az SZNT vezetője kizárta, hogy szervezete valaha is pártként vállaljon politikai szerepet.) Ha ez nem lenne elég, a házelnök nemrég újra összejött a tavaszi választási győzelem után látványosan hanyagolt MPP-vel is – ha másra nem, egy szoboravatásra Nyárádszeredán.
A politikusi nyilatkozatokban feltűnő vonás a félelem. Kelemen azt mondja, az öt ember halálával végződő „fekete március” és az 1990-es bányászjárás óta összetűzés nem volt magyar és román között Marosvásárhelyen. Oda kell fi gyelni, mert a dolgok megismétlődhetnek, főleg, hogy a román szélsőjobb –a magyarokkal szembeni ellensúlyra hivatkozva – vonul az utcára.
Kolozsváron a hatósági nagyvonalúság már nem éri el a marosvásárhelyiét. Itt a Székely Gárda tartott volna megemlékezést december 1-jén, de a rendőrök közbeléptek, s előre lekapcsolták a szélsőségeseket. Mind a nyolcat. Az árpádsávexport nyögvenyelősen halad: háromszor annyi újságíró várt a gárdistákra a fagyos Fő téren, mint ahányan felvonultak volna. A meghirdetett időpontban a gárdisták már rég a rendőrőrs melegében fogalmazgatták nyilatkozatukat. Tavaly a rendőrök még csak hat szélsőségest kocsikáztattak Kolozsváron kívülre, ahol szélnek eresztették őket. Idén két magyar állampolgár csatlakozott hozzájuk: ők ezer lej (60 ezer forint) büntetést kaptak, Csibi Barnára, a Székely Gárda vezetőjére viszont 10 ezer lejt szabtak ki.
A gárdista-újságíró arányban rejlő iróniát észreveszi más is. – Ez Románia. Kicsit sokan vagyunk, nem? – int körbe egy kék-sárga-piros sálban fagyoskodó fiatal, mielőtt társaival megunná a várakozást és eltűnne a hatalmas rendőri készültség sűrűjében.
Marosvásárhely–Kolozsvár, 2010. december
