A rejtjeltáviratok kommunikációs eszközök a hazai központ (a Külügyminisztérium) és a külképviseletek, általában a nagykövetek között. A nagykövet a küldő ország füle és szeme az adott fővárosban, és munkáját annak alapján ítélik meg, mennyi értékes információval segíti a hazai döntéshozókat: figyelemfelkeltő táviratokat küldeni már csak ezért is az érdeke.

„Ha otthon négyszemközt, bizalmasan megbeszélek valamit az élettársammal vagy a legjobb barátommal, természetes, hogy másként fogalmazok, mint a nyilvánosság előtt” – ad magyarázatot a most nyilvánosságra hozott táviratok stílusára Bánlaki György. Ha például egy külügyminiszteri vagy kormányfői látogatás előtt a nagykövet igyekszik felkészíteni saját országának politikusát a tárgyalópartnerre, nyugodtan beleszőheti a beszámolóba, ha az illető jó humorú, unalmas vagy éppen iszákos ember. „Ha a nagykövet nem ír le ilyeneket, akkor minek van ott? A hivatalos életrajzot az interneten is megtalálni” – teszi hozzá a volt diplomata.

Rendkívül kínos viszont, ha mindez nyilvánosságra kerül. De Bánlaki az efféle „véleményindiszkréciónál” sokkal nagyobb gondnak tartja, ha érdemi politikai szándékokra, érdekekre derül fény. „Ez hallatlan károkat okozhat. Ahhoz, hogy megfelelő minőségű információkhoz jussunk, bizalmi viszonyt kell kiépíteni különféle kormányzati személyekkel” – hangsúlyozza. Nem az tehát a baj, ki hogyan sértődik meg a WikiLeaks kiszivárogtatásain, hanem az: ki fél majd attól, hogy az általa bizalmasan mondott dolgok kitudódnak.

A diplomáciai táviratokat közzétevők nagy kárt okoztak az exnagykövet szerint, de semmilyen jót nem tettek. A nagyközönségben persze van némi kárörvendés, ám mindenkinek tudnia kell, hogy ezeket az iratokat nem a nyilvánosságnak szánták. „Ha bizalmas levelet írok az édesanyámnak, hogy kiöntsem a szívemet, ez nem arra való, hogy utána az utcán felolvassák” – említ egy hétköznapi példát Bánlaki György.

Bánlaki exnagykövet: káros kiszivárogtatás